9. Nincs baj

Sziasztok!:)

Utólag is boldog karácsonyt, és előre is boldog új évet kívánok! 

Kicsit sokáig vártatok (kicsit...) új részre, hát, most meghoztam!:D Remélem tetszeni fog, kommenteket még mindig szívesen várok!^^ 

Amúgy, a részben megfogalmazott kétségek, amelyek Noémit gyötrik engem is rengetegszer szoktak, szóval elég személyestöltetű lett ez a rész... 

Valamint, ez a negyedik hét döntés, ami tudjátok, mit jelent... könnyek!

Jó olvasást!

Noémi xx

Másnap még mindig Pandamaci arcom van, és fél óra suvickolással se tudok a festéktől megszabadulni, így úgy döntök, hogy veszek egy forró fürdőt. Kriszta és Lilla reggelizni ment, Zsófi pedig a barátjával találkozik, így egyedül vagyok. Teleengedem a kádat, bezárom a fürdőszobaajtót, és beleülök a forró kádnyi vízbe. Jól esik, ahogy a forró víz kigőzöli a fáradtságot a tagjaimból, mosolyogva döntöm hátra a fejemet, miközben lehunyom a szemeimet.

Percekig csak relaxálok, szinte már elalszok, annyira máshol járok, mikor kopogást hallok. De nem a fürdőszobaajtón, hanem a kintin. Fülelni kezdek, hátha megszólal az illető, de nem hallok semmit.

A szobában elkezd csörögni a telefonom. Persze, azt nem hoztam be, én észlény. Kikászálódok a vízből, felöltözök, majd kilépek a szobába. A telefonom már abbahagyta a csörgést. Meg se nézem ki hívott, hanem az ajtóhoz lépek.

Kinyitom, és megcsap a hideg. Hát, igen, forró fürdő után a nyolc fok nem valami felemelő.

Az ajtóban Benny és Sziki áll. Értetlenül nézek rájuk, mert nem szólnak egy szót se.

-          Mi a probléma? – kérdezem végül.

-          A lányok aggódtak réted, mert nem vetted fel a telefont. Mi is hívtunk, de nem vetted fel. Kezdtünk aggódni.

-          Ó. – csak ennyit mondok. – Bocsi, csak eddig aludtam, most meg fürödtem. Meg reggel ki voltam kapcsolva.

-          Semmi baj, csak kicsit megijedtek, mert elvileg mindig felveszed a telefont, most meg nem vetted… - magyaráz Benny, mire halványan elmosolyodok.

-          Aranyosak vagytok, de, ha nem baj, én most bemegyek, mert nagyon fázok.

-          Ja, persze, mi is megyünk, csak meg akartuk nézni, hogy minden rendben-e. – mosolyog Sziki, majd intenek egyet, és lelépnek.

Dideregve megyek vissza a szobába, és bebugyolálódok a takarómba. Facebookon kezdek lógni. A csoportba írogatok, kommentelgetek, a rajongók meg nagyon örülnek minden egyes rezzenésemnek.

Felmegyek askra is, és szörnyülködve látom, hogy sokan megtalálták a profilomat, amit eddig alig használtam kérdések hiányában. Most 2544 megválaszolatlan kérdésem van. Fele utálkozás.

Kb. tíz percig olvasgatom a „kérdéseket”, mikor elegem lesz, eldobom a telefont és bőgni kezdek.

Sosem bírtam jól az utálatot. Ha valaki mindennek elhord, pedig nem is tud rólam semmit. Nem tudja, mit érzek, mit miért teszek, mit gondolok. Csak a nevemet tudja, mást nem ismer. És mégis, ő eldöntötte, hogy utál, és megkeseríti az életem.

Csak harminc „kérdés” szólt arról, hogy öljem meg magam. További húsz, hogy sokkal jobbak lennének a lányok nélkülem.

Eldőlök az ágyamon, és úgy sírok. Az fut át az agyamon, hogy engem senki sem szeret, hogy milyen csúnya vagyok, hogy nem kellek én senkinek, nem érek semmit, és hogy nem vehettem eddig észre milyen fölösleges, sőt, ártó vagyok itt mindenkinek. És ez szörnyen fáj.

Nem tudom, mennyi idő telik el, de ismét kopognak. Semmi kedvem nincs felkelni, és úgy tenni, mintha minden rendben lenne, pedig ezt kell tennem. Nem szabad látniuk, hogy fáj. Nem hihetik, hogy gyenge vagyok.

Letörlöm a könnyeket, és egy erőltetett mosollyal nyitok ajtót. Olivér áll az ajtóban. Abban a pillanatban, hogy rám néz, szinte lerí az arcáról, hogy sejti, hogy valami nincs rendben, de nem szól egy szót se.

Behívom, hogy ne a hidegben álljunk.

-          Minek köszönhetem a látogatást? – kérdezem.

-          Hallottam, hogy ma délelőtt egyedül vagy, és mivel én is egyedül lettem volna, ezért gondoltam, legyünk együtt egyedül! – mosolyog. – Így egyikünk se lesz magányos.

-          Édes vagy! – mondom, ezúttal őszintén mosolyogva. De egy hang a fejemben azt mondogatja: csak azért van itt, hogy ő ne unatkozzon!

-          Tudom. – vigyorodik el. – Na, akkor mit csináljunk?

-          Mi lenne… - kezdem -, ha kicsit beszélgetnénk? Úgy értem, oké, már beszéltüknk, mert elhülyéskedünk, meg minden, de ettől eltekintve nem sokat tudok rólad, és szerintem te sem rólam, szóval…

-          Oké. – ül le. – Miről beszélgessünk?

-          Hát nem is tudom. – ülök le mellé. – Van tesód? – mosolygok.

-          Van egy bátyám, Erik. – mosolyodik el ő is. – Neked?

-          Nekem egy öcsém van, Gergő.

-          Hány éves?

-          Tíz.

-          Biztos cuki. – nevet. – Imádom a kicsiket.

-          Ó, ha tudnád! – nevetem el magam én is.

-          Van háziállatod? – teszi fel most ő a kérdést.

-          Hát, az öcsémnek vannak halai, de nem igazán foglalkozik velük. Neked?

-          Van egy kutyánk, Zédó Úr. – mosolyog.

-          Úr? – nevetek.

-          Úr.

Órákig elbeszélgetünk, ám egyszer csak korogni kezd a hasam. Olivér felajánlja, hogy menjünk át a plázába KFC-zni. Örömmel bólintok rá, majd elvonulok felöltözni.

Éppen szempillaspirálozom magam, mikor Olivér mellém lép, és kiveszi a kezemből a spirált. Érdeklődve nézek rá. Csak nem ki akarja próbálni?

-          Nem kell neked az. – mosolyog.

-          De, épp az, hogy kell. – nevetem el magam, és kiveszem a kezéből a spirált.

Csak megrázza a fejét, majd szól, hogy induljunk.

Csak egy páran vesznek észre minket a plázában, amiért hálásak is vagyunk, és viszonylag gyorsan megebédelünk, majd elindulunk a próbára.

A próbán már a lányok is ott vannak.

Fehér Zoli Eurovíziós dalát énekeljük. Egész jó.

Dávid úgy dönt, mindegyikünkön lesz valami piros. Így nekem a nadrágom, Zsófinak a cipője, Lillának felsője, Krisztának meg ugye a haja, és kap mellé piros karkötőt.

A kilenc döntős kimegy a színpadra, mosolygunk, majd lemegyünk.

Előadjuk a közös produkciót, amiért hatalmas tapsot kapunk. Lilu buzdítja a nézőket, hogy szavazzanak. Miért van olyan érzésem, hogy ez fölösleges, mert nem ez alapján dől el, ki esik ki?

Az este jól telik, fellép az Animal Cannibals, kérek tőlük autogramot, mert nagyon szeretem őket, majd itt az ideje kimenni.

Alföldi Róbert és a lányok: Batánovics Lili és Péterffy Lili.

Alföldinek csak két lánya maradt. Több egy ideig most ne essen ki.

Tóth Gabi és a fiúk: Csordás Ákos és Szabó Ádám.

Szegény Marci úgy hiányzik innen.

Szikora Róbert és a csapatok: a ByTheWay és a Music Generation.

Kilépünk, Olivéren hál’ Istennek már nincs rajta az a förtelmes piros dzseki. Most én kerülök a szélére, átkarolom Szikora urat.

Geszti Péter és a 25 év felettiek: Bozsek Márk, Danics Dóra és Krasznai Tünde.

Krasznai Tünde magabiztos mosolyát úgy letörölném!

Az első továbbjutó Batánovics Lili.

Ez alkalommal igyekszem nem rosszul lenni az idegességtől. Megragadom Lilla kezét, és feszültem meredek Lilura.

Mi jutunk tovább másodikként. Az összes idegesség, ami eddig felgyülemlett bennem, most egy hatalmas sikítás formájában tör elő, valamint Lilla is követi a példámat, és ugrálva sikítozni kezd. A közönség tapsol és velünk sikít.

A fiúkhoz rohanunk, megöleljük őket, majd lefutunk a színpadról. Ekkora megkönnyebbülést!

Továbbjut még Danics Dóra, Bozsek Márk, Péterffy Lili és Krasznai Tünde. Marad Csordás Ákos, Szabó Ádám és a ByTheWay.

Tóth Gabi fog most duplázni. könyvelem el, hiszem kizárt dolog, hogy a ByTheWay nem biztos továbbjutó. Lilu kimondja az utolsó továbbjutó nevét. Szabó Ádám.

Sokk tör rám, és csak bámulok előre. A fiúk teljesen összetörnek. Pont ők! Pont ők és Ákos!

Olivér próbál nyugodt maradni, de Benny már teljesen ki van készülve. Próbálja összerántani a csapatot.

Reklámszünet. Odaszaladok a fiúkhoz, az a bizonyos gombóc már a torkomban, miközben mindegyiküket megölelem. Teljesen kikészültek. Bennyt próbálom nyugtatgatni, miközben Ya Ou a sírás határán van. Fogalmam sincs, mit tegyek. Önkénytelenül próbálom megoldani a dolgokat, és a végén már Olivér fog le, hogy maradjak nyugton.

Véget ér a reklám, a fiúknak menni kell párbajozni. Ákos kezd egy Caramel dallal.

Tudom, hogy ez most gonosz lesz, és nagyon szeretem Ákost, mind emberileg, mind hangilag, de neki kell kiesnie. A fiúknak itt kell maradniuk, ők nem eshetnek ki!

A ByTheWay jön. A Read All About Itet éneklik, én meg elsírom magam.

Felhívják mindkettejüket.

Szikora természetesen őket védi, Gabi meg Ákost.

Alföldi a ByTheWayt küldi haza. Én itt kezdek el remegni. Zsófi próbál megnyugtatni, de ő is nagyon ideges.

Geszti Ákost küldi haza. Boríték. Csak a ByTheWay maradjon! Kérem!

-          Annak a neve van a borítékban, akitől ma sajnos el kell búcsúznunk. – mondja Lilu. Lepillant a borítékra, és látom, hogy kicsit lesápad. Lilu nagyon szereti a fiúkat és Tündét. Tünde nem párbajozik. Ez csak egyet jelenthet, de csak azt ne… - Aki búcsúzik, az nem más, mint… a ByTheWay.

A következő percek kiesnek, csak arra eszmélek fel, hogy a színpadra rohanok, amint kiengednek minket, és az első utamba kerülő fiút – a zokogó Ya Out – megölelem. Megkeresem Bennyt és Szikit is, majd Olivér keresésére indulok. Márkkal a földön ül. Leülök melléjük, és szorosan megölelem a fiút. Nem sír, de valahogy érzem, hogy hajszálnyira van a bőgéstől. Márk bűnbánóan nézi a fiúkat.

Nyolcan maradtunk.