2. Super Bass

Sziasztok!:) Eddig nem kértem, és nem is kaptam nagyon véleményezést, de nem gondoljátok, hogy esetleg kommenthatárt állítok fel.:) Egyszerűen arra kérlek titeket, hogy jelezzétek, hogyha tetszik, amit írok, vagy, ha nem.:) 
Amúgy minden lánynak van a Little Mixnek "megfelelője", akik részét az adott lány énekli. Kriszta=Leigh Anne, Zsófi=Jesy, Lilla=Jade és Noémi=Perrie. 

Remélem ez a rész (is) elnyeri a tetszéseteket! Amúgy a következő rész is kész van már, de azt addig nem rakom fel, míg legalább az utána következő résszel kész nem vagyok. Szurkoljatok!:) 

Noémi xx

Super Bass

Elérkezünk az első élő adás napjához. Egész nap gyomorgörcsöm van.

Mióta bekerültünk a legjobb 12-be, rengeteget gyakoroltunk. Sok helyen voltunk együtt, főleg csapatépítés szempontjából, de volt, hogy együtt voltunk a ByTheWay-jel és az MDC-vel is. Mind a heten nagyon aranyos fiúk, és Szikora úr is elég kedves.

Éppen Móninál, a sminkesnél ülök, mikor Lilla ront be a szobába. Látszólag az őrület határán van. A kezei remegnek, zilál, és látszólag alig kap levegőt. Ancsa, az egyik másik sminkes odarohan hozzá.

-          Jézusom, Lilla, mi a baj?

-     Én ezt nem tudom megcsinálni! – cincogja remegő hangon csapattársam, miközben ülőhelyet keres. – Kinéztem, és több ezer ember van kint! Több ezer! A válogatón sokkal kevesebben voltak! És ráadásul TV-ben is élőben megy, és több százezren nézik! Jézusom, mi van, ha elesek? Mi van, ha elrontok valamit, és tönkre megy a harmónia? Mi van, ha…

-         Ne darálj már, minden rendben lesz! – nyugtatom meg, pedig én is legalább annyira parázok, mint ő.

-         Most jön ki rajtam a feszkó. Jézusom, ennyire életemben nem féltem még!

-     Minden oké, csajok? – nyit be Szikora úr mosolyogva, mögötte hallom, ahogy Maykee-ék beszélgetnek.

-       Nem! – nyüszít Lilla, majd odasiet Szikorához. – Rettenetesen félek! Nem léptem még fel ennyi ember előtt élőben! És a TV-ben is sugározzák! Mi van, ha elrontok valamit? Mi van, ha… - kezdi neki is előadni félelmeit, mikor Szikora Lilla két vállára teszi a kezét, és így szól:

-      Lilluskám, nincs miért aggódnod! Ti olyan gyönyörű és olyan tehetséges lányok vagytok, hogy nincs miért félned! Előadjátok a dalotokat, és mindenkit levesztek a lábukról, úgy, ahogy velem tettétek, jó?

-   Igen, Liliput, nincs mitől félnetek! – kiabált be Maykee, és bár Szikora úr és Lilla eltakarták a fiúkat, szinte láttam, ahogy Maykee, Dani és Boti mosolyog. Édes fiúcskák. Amúgy a Liliput becenevet úgy egy hete akasztották Lillára, mivel elég pöttöm. Mondjuk Batánovics Lili is az, de nála nem merik használni ezt a becenevet, Péterffy Lili meg nem olyan kicsi, maradt hát Lilla. Mondjuk Lilla sem díjazza a Liliput nevet, de elviseli.

-          Szóval, kimentek oda, és felrázzátok a színpadot, értetted? – mosolyog Szikora úr.

Lilla csak bólint, majd látom, ahogy mosolyra húzódik a szája. Beletúr immáron teljesen szőke hajába, majd leül mellém, és látom rajta, hogy hevesen dobogó szívét próbálja lelassítani.

Beront a sminkeshez Kriszta is, miközben a rapp-betétjét gyakorolja. Haja vége immáron fekete, a teteje, ha ez lehetséges, még égőbb vörös, mint azelőtt. Úgy egy hete alakítottak át bennünket. Zsófin nem alakítottak semmit, nekem meg csak tovább festik a hajam.

Mikor végzünk, kimegyünk a folyosókra, ahol látjuk, hogy Alföldi Robi már a lányokkal beszélget, miközben mi halkan próbálni kezdjük a refrént. Azaz kezdenénk, mert az első pár hang után Sziki és Ya Ou is bekapcsolódik, csakhogy lövésük sincs a dallamról, ezért abba is hagyjuk gyorsan. Rövidesen megjelenik Benny és Oli is. Mind a négyen zakóban vannak, Benny tűnik ki a leginkább, mert ő vörös színűben van.

Mi rövidnadrágban és színes felsőkben, ingekben vagyunk, rajtam meg Krisztán még egy-egy farmerdzseki is van, az övé szegecses és ujjatlan, az enyém könyékig fel van tűrve.

A csapatok közül az MDC fog először színpadra állni, ők az elsők. Mi a kilencedikek vagyunk, a ByTheWay pedig a 11-es sorszámot kapta. Idegtépő lesz végigvárni azt a nyolc produkciót előttünk, az biztos.

Beszélünk pár szót a fiúkkal, majd megkeressük Botiékat is, hogy sok sikert kívánjunk nekik, hiszen tíz percen belül kezdődik a műsor. Istenkém!

Szólnak, hogy mindenki sétáljon fel a színpadra, hogy Lilu felkonferálja a műsort, hogy mindenki tudja, mi következik, és aztán reklámot nyomhassanak. Mikor kilépünk, az emberek sikítozni kezdenek, én pedig szédülni. Beállunk egymás mellé a lányokkal, és átkaroljuk egymás derekát. Mosoly és integessetek!

Szerencsére egy perc múlva mehetünk vissza hátulra. Közös dallal fogunk kezdeni, egy The Wanted dallal. Nem szeretem azt a bandát.

Simon Cowell beköszön a műsorba. Hmm, sok sikert kívánt nekünk. Simon Cowell szeret minket. Vagy nem.

Mindannyian sok sikert kívánunk egymásnak még utoljára, aztán kezdődik a műsor.

Tonight we own the night.

Gyorsan pörög az este, hátul egy fotelekkel teli helységben figyelhetjük az adást egy nagyképernyős TV-ről. Már Eckert Anikónál járunk, mikor Ya Ou mellém ül, és beszélgetni kezdünk az eddigi produkciókról. Rövidesen Zsófi is csatlakozik, és éppen Csordás Ákos sapiját tárgyaljuk, mikor jön a már jól ismert X-Faktoros csávó – Szilárd -, és szól, hogy mi jövünk. Eddigi önfeledtségem, mintha elfújta volna a szél, eltűnik, és remegni kezdek. Ne most zuhanj már össze!

Beállunk a ledfal mögé. Szikora felkonferál minket.

-        Most egy olyan csapat következik, amelyik nagyon közel áll a szívemhez. Azonnal levettek a lábamról, és önökkel is ezt fogják tenni. Hölgyeim és uraim, a Music Generation!

Játszani kezdik a kisfilmünket, amit egy kis képernyőn mi is láthatunk. Tulajdonképpen annyi van benne, hogy bemutatkozunk, és hogy elmondjuk, milyen jó, hogy összeraktak minket, és milyen keményen fogunk dolgozni. Bemondják a nevünk.

Szétnyílik a ledfal, belépünk a színpadra. Elindul a zene. Zsófi kezd. Boy you got my heartbeat runnin’ away…

Hihetetlenül jól érzem magam. Legszívesebben kacagva rohangálnék össze-vissza. Can’t you hear that boom-ba-doom-boom, boom-ba-doomboom bass? A zene ritmusára mozgok, miközben éneklem a szólamom.

Véget ér a zene. Az utolsó sorokat acapellában énekeljük. Végül a mi hangunk is eloszlik. A közönség fütyül és tapsol. A mentorok felállnak. Úgy érzem, repülni tudnék a boldogságtól. Átkarolom Lillát és Krisztát, akik mellettem állnak. A taps vagy perceken át folyamatosan tart, és a mentorok csitítani próbálják az embereket. Arcomon hatalmas vigyor ül.

-    Ilyen profi előadást ritkán lát az ember! – mosolyog Geszti Péter. – Ahhoz képest, hogy a táborban kerültetek össze, ha nem tudnám ezt, komolyan mondom, azt hinném, évek óta együtt zenéltek! Voltak benne még apró hibák, de ezek elnézhetők, mert élveztem! – a közönség tapsol, Geszti pedig ránk mosolyog.

-      Lányok, színpadra valók vagytok! – folytatja Tóth Gabi. – Jól éreztétek magatokat, én is jól éreztem magam, nagyon jól állt nektek ez a szám, szóval gratulálok nektek és a mentorotoknak!

Alföldi Robi csak mosolyog, majd egy kis idő után ő is megszólal.

-      Nagyon tetszett! – a közönség tapsolni kezd. – És örülök, hogy így, csapatban bekerültek, mert mind a négyüket nagyon megszerettem a táborban! A produkció jó volt, nagyon élveztem! De! A tánc meg az ugribugri ne menjen feltétlenül a biztos hang rovására. Inkább ugráljanak kevesebbet! – csak bólintunk, mert valószínűleg igaza van.

-      Lányok, nagyon büszke vagyok rátok, nem gondoltam, hogy a próbán nyújtott teljesítményetek még jobb is lehet, de megcsináltátok, én szörnyen jól éreztem magam, a többi mentor is, szerintem nyert ügyünk van. – mosolyog Szikora úr, majd mellénk lép Lilu.

-     Nahát, lányok, a mentorok a végén agyon dicsérnek itt titeket! – nem is baj az! Kell az egómnak! – Tény, hogy egy nagyszerű produkciót láthattunk, de én arra vagyok kíváncsi, hogy mennyire volt nehéz összedolgozni, végül is, amikor jelentkeztetek ide, egyáltalán nem számítottatok arra, hogy csapatban kell folytatnotok, igaz? –felénk tartja a mikrofont.

-          Nem számítottunk rá, - veszi el a mikrofont Zsófi, - de így visszanézve jobb is. Szerintem egyikünk sem bírná egyedül végigcsinálni, és most, hogy már megismertük egymást, szerintem nem is akarnánk máshogy versenybe szállni, csak együtt.

-          Ha szeretnék még látni a Music Generationt, akkor küldjék el a MusicGeneration nevet egyben a 1799-es számra, vagy pedig küldjék el a 09-es kódot a… - elmondja az összes elérhetőségünket, majd leküld minket a színpadról. Még beleintegetünk egyet a kamerába, majd lemegyünk.

Krasznai Tünci (pfhájjj) már elment készülődni, mert ő jön, de mindenki más hátul vár minket. Először Mykee ölel meg, majd sorra jönnek a többiek is. Eckert Ani (akivel a múlt héten egész jól összebarátkoztam) is odajön hozzám, és megölelget. Utoljára Oli talál meg, és jól megszorongat. A fülembe suttog annyit, hogy „Ügyesek voltatok!”, majd lehúz maga mellé a kanapéra. Rögtön mellém pattan Lilla is, csak mivel kicsi a hely, választhatok, hogy szétnyomja a csípőcsontomat, vagy ráülök Olivérre. Igazából sok lehetőségem nincs, mert Oli, észrevéve a helyzet szó szerinti szorultságát az ölébe húz, és átkarol hátulról. Lilla csak csibészesen mosolyog. Nem értem, miért, hiszen már megbeszéltük, hogy van barátom, akit szeretek, és nem akarom megcsalni őt senkivel, szakítani sem akarok vele, szóval ennyi. De azért a fiúk nagyon jó barátaim, ez tény. Egy barát pedig az ölébe ültethet egy másik barátot, nem?

Krasznai Tündétől a dobhártyáim szakadnak. Csúnya a hangszíne.

A fiúk jönnek, Oli átadja nekem a helyét, majd el is tűnnek. Szikora felkonferálja őket, majd elindul a kisfilmjük. A lányokkal szorítunk nekik.

Már kint állnak a színpadon, mikor Olivér megszólal:

-          Everybody get up!

Olyan buli hangulatot csinálnak, hogy mindenki táncol hátul, még Lilu is. Nagyon pozitív értékelést kapnak a mentoroktól, majd vigyorogva jönnek le a színpadról. Mikor hátra érnek, először Benny nyakába ugrok, majd megölelgetem Szikit és Ya Out is. Olivér is felkap, és most én suttogom neki, hogy ügyesek voltak. Ismét leülünk, szerencsére, most van elég hely. Danics Dóra következik. Nagyon jó, nekem már tavaly is nagyon tetszett, és nagyon örülök, hogy idén már idáig eljutott, mert megérdemli, nagyon kedves és tehetséges nő.

Véget ér a műsor. Visszaöltözünk a normális ruháinkba, és visszamegyünk a Corvinra. Holnap döntés. Nem hiszem, hogy sokat fogok aludni. 

1. Safe And Sound

Sziasztok!:) Az első rész, íme, itt van. :) A tábor. Remélem tetszeni fog, véleményeket szívesen várok. :)

Noémi xx

Safe And Sound

A hat csapat megérkezik Szikora Róbert „villájába”, bár szerintem ezt csak bérelték. Nem úgy néz ki, mintha Szikora úr itt lakna.

Nagy Feró lesz a segédje. Na, erre kíváncsi vagyok.

Bevezetnek minket egy szobába, ahol három kanapé és pár szék van. Mindannyian leülünk, majd szólítják is az első csapatot.

Csak bólogat mindenki. Nagyon jók. Szinte biztos továbbjutók.

Így megy ez még kétszer, amíg mi jövünk. A Music Generation névre mindenki felnéz, mivel nekik új ez a név, miközben mind a négyen kimegyünk. A kis teraszra megyünk, ahol már egy gitáros ül, akivel előtte volt időnk gyakorolni. Mind a négyen kapunk egy-egy mikrofont. Szikora és Feró egy asztalnál ül, isznak valamit. Persze, miért is kéne józanul értékelni?!

-       Sziasztok! – köszön Szikora. – Sok sikert!

Csak bólintunk, majd Zsófi elkezdi a dalt.

Én egész jónak érzem, sőt, még élvezem is.

You and I’ll be safe and sound…

A végén Szikora Róbert elmosolyodik.

Ben beszélgetünk velünk egy percet utána. A ruhája röhejes, de ez van. Amúgy kedves srác, csak csaj ügyileg nincs jó ízlése.

Visszamegyünk a szobába.

A többi csapat összenéz, mikor bemegyünk. Némelyek mosolyognak. Leülök a szőke fiú mellé, aki a tábor végén megölelgetett. Elég helyes, sőt, és most van időm arra is, hogy gondolkozzak azon, honnan ismerős.

Beszélgetünk egy kicsit, bemutatkozik – Olivér a neve (bár ez a név nem idéz túl kellemes emlékeket osztálytársamat nézve, de sebaj) -, elmeséli, hogy már harmadszorra próbálkozik az X-Faktorban, és már tavaly is eljutott idáig a bandájával. Én meg közben csak mosolygok és bólogatok, és közben a kis villanykörte égni kezd a fejemben. Hát persze, a ByTheWay, még szurkoltam is nekik tavaly!

Ők jönnek. Fantasztikusak. Komolyan mondom, még így, 20 méterre tőlük is stúdiófelvétel szaga van. A mi kis másfél hét alatt összegyakorolt dalocskánk (ahogy Kriszta nevezi: nóta) nem nagy valami az ő produkciójukhoz képest. Oké, biztos továbbjutók. Ők is…

Mindenki lement. Minden csapat kap egy szobát. A miénkben két franciaágy van. Én végül Lillával alszom egy ágyban.

Mondjuk az alvás erős kifejezés. Inkább forgolódom, amivel Krisztát az őrületbe kergetem, de nem vagyok egyedül. Mindannyian hánykolódunk az ágyban, nem találjuk a helyünket. Idegesek vagyunk a holnapi nap miatt. Szikora és Feró épp azon gondolkozik, hogy kiessünk-e vagy sem. Holnap kiderül, hogyan döntöttek.

Milyen idegőrlő a várakozás!

Reggel kómásan kelek fel, Lilla egy zombi agyi szintjén van, Zsófi legurul az ágyról, Kriszta pedig próbál nyugodt maradni és összeszedni minket. Kevés sikerrel.

Úgy döntök, nem problémázok a sminkemmel. Vékony alapozó réteg és egy kis labello, oszt cső.

A már ismert helyiségbe vezetnek minket. Nem úgy tűnik, hogy bármelyik csapat is sokat aludt volna. Nekem személy szerint gyomorgörcsöm van.

Aki továbbjut, az egy másik szobában fog várni, aki nem, arról leszerelik a cuccokat és viszont látásra!

Már öten kimentek a helyiségből, mi vagyunk az utolsók. Remegek.

Mi jövünk.

Lilla megfogja a karomat, és érzem, hogy reszket, mint a nyárfalevél. Zsófi bátorítóan ránk mosolyog, miközben Kriszta előre tör.

Egy kis árnyékos helyen vár minket Szikora úr. Szokásosan mosolyog.

Leülünk a kis padra mellé. Lilla topog. Zsófi az ajkát rágja. Kriszta a haját birizgálja. Én a körmömet piszkálom a számmal – ne rágd le!

-     Lányok! – szólal meg végül Szikora. – Nekem a tegnapi produkciótok nagyon tetszett. Fiatalos volt, élettel teli, és gyönyörű. – kíváncsi vagyok, ezt mondja-e mindenkinek. – Megvan bennetek a lehetőség. De nagyon zsengék vagytok még. Nem tudom, elbírnátok-e ezt a versenyt. – elképzelem, ahogy éppen egy másik versenyzővel vágnak össze minket. Egyikünk továbbjut, a másik nem. A kérdés csak az, hogy melyikünk lesz szerencsés. – Bizonytalanok vagytok még, ami érthető, hiszen a táborban kerültetek össze, nem volt még annyi időtök kiismerni egymást, mint a többi csapatnak. De lehet, hogy ez hátrány ebben a versenyben. – nyögd már ki, mit akarsz! – Viszont ezen még lehet dolgozni. És fogtok is. – de otthon, egyedül, nélkülem. – Mert jöttök velem az élő showba! – mosolyodik el. MI?!

-       Úr Isten! – sikolt fel Lilla, és egy szempillantás alatt Róbert nyakába ugrik. Követjük a példáját. Hallom, ahogy Kriszta azt suttogja: „Szent szar!”.

Ben vár minket kicsit arrébb. Mosolyából ítélve vagy megsúgták neki, ki jutott tovább, vagy hallotta Lillát sikítozni. Vagy mindkettő, az egyik nem zárja ki a másikat.

-    Hallom, nagy az öröm. – csak bólogatunk. Mert, basszus, bejutottunk az élő műsorokba! – Látom, eléggé sokkolva vagytok most, de azért próbálkozok, milyen érzés az, hogy tulajdonképpen a táborban kerültetek össze, alig pár hete ismeritek egymást, és máris, Szikora Robi szerint olyan produkciót nyújtottatok, hogy helyetek van az élő adásokban?

-     Nagyon jó! – nevetek, miközben megölelem a mellettem „álló” (inkább ugráló) Lillát.

-  Jól van, lányok, gratulálok, és találkozunk az első élő showban! – mondja Ben, majd utunkra enged bennünket.

Mikor kiérünk a kamerák kereszttüzéből, elkezdünk mind a négyen ugrálni, akár érett viselkedés, akár nem. Boldogok vagyunk, mert végül is valóra vált mind a négyünk álma – egy kis csavarral.

Ahhoz a szobához vezetnek minket, ahol a másik két csapat vár. A sokk-hatást és a boldogságot egy pillanatra legyűri a kíváncsiság, hogy vajon ki jutott rajtunk kívül tovább. Egy üvegajtóhoz érünk, pontosan ahhoz, ahová elkalauzoltak minket. Előttünk a kamera. Komolyan mondom, ezt az integető pasit leütöm egyszer. Minek menjek közelebb?!

Kriszta kinyitja az ajtót, és belépünk. Azonnal megrohamoz minket a két csapat: a ByTheWay és az MDC. Engem Olivér ölel meg először, mivel a csapatból csak engem ismer már (értsd: eddig még csak velem beszélt pár szót).

Nemsokára megérkezik Szikora úr is. Azt mondja, 2013 a csapatok éve, és hogy idén mi vagyunk a legerősebbek. Amen!

Pár nap, és beköltözünk a Corvinra. 

Prológus - Music Generation

Sziasztok!:) Új bloggal jelentkezem, ezúttal ByTheWay-es. A lányok kinézetét a leíráson kívül a képzeletetekre bízom. :) Remélem tetszeni fog nektek a történet, egyelőre nem is rizsáznék, kellemes olvasást kívánok!:) 

Noémi xx

Az éneklés az életem.

Öten állunk még a színpadon. Csak egy hely maradt. Öt az egyhez az esélye, hogy én jutok tovább. Kihívják a rockos lányt, valami Nelli.

Továbbjut.

Úgy érzem, szédülök. Az nem lehet. Az nem lehet, hogy nem jutottam tovább! Egy rossz szavuk se volt rám! De akkor…?

Úr Isten, mi lesz, ha hazamegyek? Mindenki azzal fog izélni, hogy kiestem. Jézusom, nevetség tárgya leszek.

Mellettem a rózsaszín csaj összeomlik, bőg.

A vörös hajú elindul a lépcsők felé, hogy elhagyja a színpadot.

A harmadik csak áll, mint én.

Tóth Gabi int, hogy még beszélne.

-   Lányok, köszönjük, hogy itt voltatok. Sajnos nem volt elég a teljesítményetek ahhoz, hogy továbbjussatok.

Kész, vége, a rózsaszín csaj nekem dől, miközben hangosan picsog.

-       De! Úgy döntöttünk mentortársaimmal… hogy adunk nektek még egy lehetőséget… - hogy mi?! – de nem egyedül. Tovább juthattok, egy feltétellel: ha csapatként mentek tovább. Adunk pár percet, hogy átgondoljátok, beszéljétek meg!

A vörös hajú lány visszaballag közénk, és felteszi a nagy kérdést: na, és akkor most mi lesz? Én csak hangtalanul bólintok, csak az jár a fejemben, hogy számtalan példa volt már arra, milyen jól elsülhet az ilyen összerakás. A mellettem álló barna hajúra nézek, aki szintén bólint, majd óvatosan elmosolyodik.

A rózsaszín megtörli az orrát, majd valami olyasmit motyog, hogy „Hülye lennék, ha nem…”. A vörös hajú sóhajt, majd bólint egyet.

Behoznak nekünk egy mikrofont, természetesen az én kezembe nyomják. Most mit mondjak?!

-          Úgy döntöttünk… - szólalok meg végül remegő hanggal – hogy folytatjuk együtt a versenyt.

-     Akkor sok sikert kívánunk nektek, lányok! – mosolyodik el Gabi, miközben int, hogy a továbbjutók ajtaja felé menjünk.

Egymást támogatva lelépdelünk a színpadról, majd elbotorkálunk az ajtóig. Lilu kint már a jól ismert mosolyával fogad minket (amit fogadni mernék, hogy minden felvétel előtt gondosan gyakorol, vagy felragaszt, vagy tudom is én), és megkérdezi, hogy: „Na?”.

-          Csapatként jutunk tovább. – mondja a barna lány, majd felénk mosolyog. – Hű.

-          Mit éreztek most? – kérdezi kedvesen Lilu. Egy kamera az arcomba mászik.

-          Én most le vagyok sokkolva. – mondja a rózsaszín lány. Én csak helyeselve bólogatok, miközben Lilura meredek. Ne nézz a kamerába, az hülyén fog kinézni!

-     Tessék örülni, ti vagytok az első továbbjutó csapat! – bátorít minket Lilu, majd látva, hogy nagyon le vagyunk sokkolva, csak hagy minket menni.

Amint kiérünk a kamerák látószögéből, és leülünk egy pár székre a folyosón, a rózsaszín csaj megszólal.

-          Basszus, csajok, továbbjutottunk! Basszus, basszus, BASSZUS! Ezt nem hiszem el! Istenem! Úr Isten! – felpattan, és elkezd visítozni. Még szerencse, hogy ez egy viszonylag üres folyosó, mert hót ziher, hogy mindenki gyenge elmeállapotúnak hinné. – Jézusom, benne vagyok egy csajbandában! Ez tök olyan, mint a Little Mix! – az ismert lánybanda fejére felkapom a fejem, és önkéntelenül elmosolyodom. Legalább már van egy közös pont. – Oké, oké, oké! Amint elengednek innen bennünket, el kell jönnötök hozzánk! Összeismerkedünk, kitaláljuk a nevünket, meg minden…

-    Nem kell ennyire túlpörögni! – vág közbe a vörös hajú csaj, miközben a frufruját igazgatja. – Ne reméljünk túl sokat, eddig egy itt összerakott banda se vitte sokra…

-          Dehogynem, Angliában… - kezd el magyarázni a rózsaszín hajú, mikor…

-         Az Angliában van, ez meg itt van. Ott valószínűleg nagyobb a kereslet bandákra, de itt nem. Láttátok, mi lett az Apollo23-mal? Alig vannak. Én legalábbis nem hallok róluk sokat. Havonta egyszer hallom a dalukat a rádióban és kész.

-     Ne legyél ilyen pesszimista! – dorgálja meg a barna hajú. Ekkor jut eszembe, hogy én eddig meg se szólaltam.

-          Szerintem csináljuk. – nyögöm ki végül.

-          Tessék?

-         Kaptunk egy lehetőséget, hát éljünk vele! Nem hiába kaptuk! Ha nem is jutunk ennél tovább, legalább adjunk bele mindent!

-          Jól beszél az ombre. – helyesel a rózsaszín.

-          Noémi vagyok. – közlöm vele.

-          Én meg Lilla. – mosolyog.

-          Én Zsófi vagyok. – szólal meg mellőlem a barna hajú.

-          Kriszta. – sóhajt a vörös.

Megjelenik egy RTL-es fickó. Alig láthatóan kopaszodik, headset van a fején és felénk pislog folyamatosan. Kriszta felé fordul, és gondolom kérdőn néz rá, mert kisvártatva a férfi megszólal.

-   Kérem, gyertek velem egy szobába. Ott fogtok várni, amíg a többi csapatot továbbjuttatják. Titeket mutatunk be utoljára nekik, hogy ne tudják, ki a hatodik csapat. – magyarázza, miközben elkezdjük követni.

-         És ennek mi értelme? – kérdezi Kriszta.

-         Sokkal érdekesebb. – mosolyodik el halványan a férfi, majd kinyit egy ajtót. – Itt várjatok, úgy tíz perc múlva jövünk értetek. – mondja, majd kimegy.

Megvizsgálom a szobát. Kellemes berendezése van, egy nagy, barna kanapé, meg több kisebb karosszék és ülőke, középen egy üvegasztal, rajta egy cserepes növénnyel (páfrány?), magazinokkal. A sarokban egy kávéautomata és egy fogas áll. Az ajtótól jobbra lévő falon egy nagy ablak van, rajta világos, talán vajszínű függönyökkel, míg a falak krémszínűek. Barátságos kis váró, nem mondom.

-          Szóval… hol is tartottunk? – szólal meg egyszer Kriszta.

-          Ott, hogy megcsináljuk. – válaszol Zsófi, miközben lehuppan a kanapéra. Mellé ülök.

-   Átjöhetnétek ez után hozzám, mint már mondtam. Tök jó kis helyünk van, ott is aludhattok, ha gondoljátok, és közben összeismerkedünk. Csapat-tréning. – mutogat Lilla.

-          Én benne vagyok. Csak írok egy SMS-t anyumnak, hogy ne várjon haza. – mosolyodom el, miközben a telefonomat kezdem keresgélni.

-          Én is megyek. Szerintem ez egy tök jó lehetőség. – helyesel Zsófi.

Várakozóan Krisztára nézünk. Ő az egyik karosszékben üldögél, kezeit a térdére támasztva, miközben a fejét tartotta. Most végre volt időm megnézni az arcát részletesebben is. Nagy, barna szemei vannak, amiket sötét, füstös sminkkel emel ki; égővörös haja a válláig ér, kicsit kócos, és a frufruja picit a szemébe lóg. Arcát szeplők fedik, körmei pedig feketék.

Sötétbarna csőtopot visel, valamint fekete csőnadrágot, fekete bakanccsal, annak ellenére, hogy a július eleji hőségben szandálban és rövidnadrágban is majd elolvadok.

-          Oké.

Mindnyájunkat annyira váratlanul érint a megszólalása – amire vagy öt percig vártunk -, hogy további öt percig csendben maradunk. Csak bámulunk ki magunkból mind a négyen, de nem látunk semmit. Éppen feldogozzuk ezt az egészet. Mert azzal, hogy mindenki rábólintott, most valósággá vált az egész.

Csapatként folytatjuk. Együtt, négyen.

Ez olyan hihetetlen!

Végül a másik két lányra tekintek. Lilla, a szőke hajú rózsaszín tincseket festett a váll alá érő hajába, így kicsit olyan Avril Lavigne-os a haja. Fehér felsőt visel, rajta rózsaszín strasszokkal, rózsaszín szoknyát és fehér szandált. Ajkain fényes, babarózsaszín rúzs, szeme fekete szemceruzával kihúzva. Műkörmei tökéletesek, francia manikűrje van, kivéve a gyűrűs ujján. Ott rózsaszín leopárd minta van.

Első látásra tuti le-hülye-libáznám. De így, hogy hallottam már beszélni… na, jó, még így sem olyan pozitív a véleményem róla, de biztos kedves… remélem!

Zsófi a legtermészetesebb hármunk közül. Valószínűleg hátközépig érő sötétbarna haja fel van fogva lófarokba, nem túl szorosba, de nem is túl lazába, bőre napbarnított, és halványkék szemei szinte világítanak. Fogai hófehérek, körmei nincsenek kifestve, de rendezettek, és egyszerű farmershortot, szandált és egy fehér topot visel. Ha smink van is rajta, alig látható, amolyan természetes szépség ez a lány. Árad belőle valami komolyság, és mégis úgy érzem, nagyon jól ki tudnék jönni vele, mert biztos nem egy fapina.

Aztán persze itt vagyok én, a barna-szőke ombre hajammal, a nagy, barna boci szemeimmel, az elcseszett reggeli sminkemmel, és a „gyönyörű” zöld topomban. Nem vagyok egy szépség, és valószínűleg idegesítő is vagyok, szóval már előre sajnálom a három lányt.

A fickó újra benyit. Kiválasztották az öt csapatot. Egy másik, nagyobb szobában várnak. Készüljünk fel, legyünk kameraképesek. És ne lepődjünk meg, ha valaki nekünk szalad, és megölel minket. Minden el van rendezve.

Elindulunk öten a szoba felé. Előtte úgy három méterrel megállítanak minket, hogy beállíthassanak mindent. A férfi jelez, hogy bemehetünk, és mosolyogjunk.

Zsófi lép be először, mögötte szorosan én. Mellettem Lilla van, aki időközben belém kapaszkodott, leghátul jön Kriszta. Lassan belépünk a szobába, ahol legalább húsz ember vár minket, és mindannyijuk arcán látjuk a megdöbbenést.

Mindez kb. egy másodperc alatt történik, és már szaladnak is felénk a kijelölt emberek, hogy megöleljenek minket. Engem egy magas fiú kap fel és pörget meg, hirtelen pedig azt se tudom, mit csináljak. Csak mosolygok, és megvárom, míg letesz. Pár pillanatra látom az arcát, és nagyon is ismerős nekem, de már megy is Lillát ölelgetni. Jön egy szőke fiú, ő is megölel (és persze ő is felhőkarcoló…), és persze ő is baszottul ismerős.

Mikor mindenkit sorra ölelünk, megkérnek minket, hogy menjünk vissza a színpadra. A csapatok egymást követve térnek vissza a helyiségbe, ahonnan pár perce jöttek ki, hogy felvételeket készítsenek rólunk. Mindenki egymás mellé áll, néhány RTL-es beállít minket, majd szólnak, hogy mindenki forduljon enyhén balra. Persze, fotózzátok csak a rosszabb profilomat!

Közben névsorolvasás van, így megtudom, kik a továbbjutók. ByTheWay, MDC, SPEAK UP!, Sunset Strip, Wild Rhythm Smokers és mi.

Ki kéne találni egy jó nevet.

Szikora a mentorunk. Nem rossz, bár én Alföldinek jobban örültem volna.

A tábor véget ér, és mi a megbeszéltek szerint Lilláéknál gyűlünk össze.

Kertes házuk van a külvárosban, nem túl nagy, de otthonos, emeletes. A szülei nincsenek itthon. Az emeleten van Lilla szobája, ezért felmegyünk oda. Pont olyan a szoba, mint amilyenre számítottam.

Rózsaszín bútorok, fal, szőnyeg, poszterek mindenhol, nagy tévé, a Twilight széria a polcon, és egy pici, fehér kutyus. Mint később kiderül, Mancsnak hívják.

Leülünk a nagy, rózsaszín szőnyegre, és beszélgetni kezdünk. Történeteket mesélünk magunkról, és persze közben agyalunk a néven is.

-    Mi lenne, ha a nevünkből jönne össze valami? – veti fel Lilla. – LKNZS…? – folytatja elbizonytalanodva.

-    Semmiképpen sem! – ellenkezik Kriszta. – Valami találó, frappáns és egyedi kell! Csak azt nem tudom, mi az…

-      LiNoKriZsó?

-       Ne erőltesd…

Végül, egyszer csak, mikor dalokat keresünk a mentorházra, az egyik dalszövegből ötletem támad.

-       Generation?

-       Nem rossz alap, de magába túl egyszerű. – mondja Zsófi.

-       Girls Generation? – veti fel Lilla.

-       Olyan már van Koreában. – legyint Kriszta.

-       New Generation? – javasolja Zsófi.

-       Pop Generation? – szól újra Lilla.

-       Music Generation? – kérdezem halkan.

-      Az lesz az! – pattan fel Lilla. – Ez olyan jól hangzik! Képzeljétek el az X-Faktoros emberke hangjával.„Az X-Faktor színpadán... a Music Generation!” – mondja, miközben megnyújtja az n-betűt.

Rábólintunk. A név mindenkinek tetszik. Mi vagyunk mostantól a Music Generation.

A kiválasztott dal a Safe and Sound Taylor Swifttől.