2014. július 11., péntek

Epilógus

Sziasztok!
Elérkeztünk a végéhez. Köszönöm, hogy olvastátok, értékeltétek a blogomat, hogy itt voltatok. :) Az ígért meglepetés készül, bár most elárulom, konkrétan nem egy lesz, de mindegy is, majd kiderül minden, (és nem kell siettetni kommentekben sem, nem lesz előbb kész).:D Aki esetleg nem tette volna még meg, attól szívesen várok egy bővebb véleményt. És akkor, jó olvasást...
Noémi xx

Always Be Together
Másnap reggel hatkor kelünk, hogy odaérjünk a rádióműsorba. Persze, nehogy már aludhassunk is egy kicsit. Oké, kicsit elhúzódott az afterparty, de akkor is.
Miután kisikongattuk magunkat, és az összes konfetti is lehullott, elénekeltük még egyszer a győztes dalt, ami immáron a miénk. Szép dal, bár nem érzem magunkénak, ez van. De mégis, megnyertük az X-Faktort, az első csapat, az első nők (lányok). Pár hónapja erről csak álmodni mertem volna.
A dal közepénél egyszer csak éreztem, hogy valaki hátulról nekem szalad, aztán őt követik még egy páran. Letojva az éneklést, őrülten vigyorogva fordultam a többiek felé, és aki épp előttem volt, megöleltem. Ani, Lili, Miki, Sziki, Boti, Márk, másik Lili, Benny, Ya Ou, Dani, mind-mind odajöttek megölelni. Aztán egyszer csak egy óriás lépett elém, felkapott és megpörgetett. Boldogan nevettem Olivér hajába, aki addig pörgetett, míg mindketten el nem szédültünk. Arcán őszinte mosoly virított, amitől csak még boldogabb lettem.
Miután véget ért a műsor, elindultunk az afterparty-ra. És igen. Életemben először egy kicsit jobban berúgtam a kelleténél. Nem tehettem róla, folyamatosan hozták nekem a pezsgőket, főleg Olivér (tuti le akart itatni), és úgy voltam vele, hogy ünnepelünk, akkor csináljuk rendesen.
De „szerencsére” volt, aki még nálam is jobban szétcsapta magát. Sziki például annyit ivott, hogy bealudt az egyik sarokban, onnantól kezdve nem is láttuk. De persze Ya Ou-t, Olivért meg Mikit sem kellett félteni. Meg úgy igazából senkit. Csak Geszti hisztizett Dóra anyjával egy másik sarokban.
Megnyugszom, hogy emlékszem mindenre. Olyan hajnali fél háromkor elindultunk haza, a kocsiban még nevetgéltünk, majd mindenki bevonult a helyére. Arra is emlékszem, hogy búcsúzóul Olivér adott egy puszit. A számra. De tényleg csak egy puszi volt, egy pillanat, annyi, hogy az alatt az idő alatt ki se tudod mondani, hogy „ÚRISTENNYERTÜNK”.
A Class FM-be menet majd elalszok, de próbálom magam valahogy felüdíteni. Testpermet, hideg víz, stb. Mikor odaérünk, látom, hogy Sziki sehol, Dóra haja elég érdekes pozíciót vett fel, és mindenki más is olyan nyomott, mint én. Aztán sírógörcsöt kapok, hogy még mindig sötét van.
Az interjút viszonylag hamar lenyomjuk, elkészül egy kép, majd mehetünk haza.
-          Na, és most hova? – kérdezi Ya Ou kint a kocsik előtt.
-          Haza. – nyögjük egyszerre Bennyvel, aki a műsor alatt párszor bealudt. Láttam, le sem tagadhatja!
-       Ugyan már, ha már ilyen hamar felkeltünk – kezdi Olivér, mire Bencúrral gonoszan meredünk rá -, akkor el is mehetnénk valahová.
-          Nekem sajnos mennem kell. – szólal meg Dóra, majd egy intés után el is tűnik. Heten maradunk.
Végül rávesszük magunkat, és elmegyünk egy cukrászdába. Egy hatalmas ablak melletti asztalhoz ülünk, és úgy döntünk, a mai nap nem a fogyókúráé. Legalábbis, Bencén kívül mindenki. Ő csak vizet kér, mire én ellenzően pislogok rá. Úgyis mindjárt karácsony, most ez a pár előre felszedett gramm mi? Különben is, ünnepelünk!
-     És mihez kezdenek most a nagy nyertesek? – kérdezi Ya Ou vigyorogva, majd bekap egy zserbódarabot.
-       Hát – kezdi Zsófi -, még nem tudunk semmit pontosan. Tegnap este valami olyat makogtak, hogy nem tom hány hónapon belül el kell készítenünk egy albumot. Meg, hogy majd megyünk haknizni. Sőt, már van is koncertünk a hétvégére. Itt lesz Pesten. – hadonászik a villájával.
-       Nekünk is van hétvégére programunk. Két koncert, egy éjszaka. – mosolyodik el Olivér tele szájjal. – Szeged és Pest.
-         Na, ne már! – nevetek fel. – Felléptek Szegeden? Ennyi erővel be is köszönhetnétek hozzánk, nem nagy kerülő. De megnéznélek titeket! – sóhajtom, majd én is bekapok egy darab sütit. Sacher-torta, hmm.
-         Jön velünk a Fókusz, vissza tudod majd nézni. – nyammogja Olivér.
-   Ja, velünk is jön. Felvesz mindent. Majd elkérjük a felvételeket, én tuti vissza akarom nézni, mit szerencsétlenkedünk össze! – nevet Kriszta.
Az édességek után visszamegyünk a Corvinra. Még a héten ki kell költöznünk. Úgy döntöttünk, mind felköltözünk Pestre, egyelőre úgy, hogy Lilla és én egy lakásba, Zsófi felköltözik a barátjához, Kriszta pedig az egyik nővéréhez. De biztos, hogy szomorú lesz a költözés, hiszen hónapokig itt éltünk, együtt nem csak egymással, hanem a többiekkel is, és most vége.
A lakásunk ajtaja előtt elbúcsúztunk a fiúktól egy időre. Olivér alig akar elengedni, majd belepuszil a hajamba.

Bent elkezdünk pakolni, mikor is kezembe kerül egy kép, amit azóta kinyomtattam és bekereteztettem. Mi vagyunk rajta, az első nap, Lillánál. Aznap ismertük meg egymást, aznap fonódott össze a sorsunk. Egyáltalán nem ismertük egymást, de tudtuk, hogy össze kell fognunk. És ezt is tettük. És most megnyertük a műsort. Rengetegen ismernek bennünket, és azt tehetjük, amit a legjobban szeretünk: énekelhetünk, együtt. 

VÉGE

2014. július 9., szerda

21. Új út

Sziasztok!
És elérkezett ez a nap is. Íme az utolsó rész. Arra kérlek titeket, hogyha szeretitek a történetet, és tetszett nektek, akkor írjatok egy hosszabb kommentet arról, hogy mi tetszett, mi nem, ilyesmik. Még egy epilógus, meg talán utána (ha jók lesztek:P) próbálok hozni egy kis meglepetést. Nem ígérek semmit. 
Jó szórakozást az utolsó részhez, remélem, elnyeri a tetszéseteket. 
Noémi xx


Cha Cha Cha
Don't Let Go
Új út
A reggeli napsugarak bekúsznak a szobámba, én pedig egyhatalmasat nyújtózkodok. Megdörzsölöm szemeimet, majd egy sóhajtás után a másik ágy felé pillantok. Lilla természetesen már nem fekszik ott.
Úgy érzem, mintha szombat lenne, mintha csak álmodtam volna a tegnapi napot. De nem így történt, valóság volt az egész.
Miután mi tovább jutottunk, leszaladtunk a színpadról, ahol egy gyors örömtánc után a képernyőkre tapadtunk. Ott állt még mellettünk szinte az összes döntős. Meg se fordult a fejünkben, hogy nem a fiúk jutnak tovább, viszont látnunk kellett az örömöt az arcukon, mikor bejutnak a döntőbe. Lilu húzta az időt, s mikor a fiúkat mutatták, láttam rajtuk, hogy kicsit már idegesek. Végül, mikor bemondta a továbbjutó nevét, megfagyott a levegő a backstage-ben. Dóra jutott tovább.
Arcunkra fagyott a mosoly, miközben láttuk, ahogy a tv mutatja, ahogy Geszti és Dóra győzedelmes arccal jönnek le hátra. A fiúk fent maradtak a színpadon, látszólag boldogan, de ismerem már annyira őket, hogy tudtam, kicsit csalódottak. Megnéztük a legjobb pillanataikat.
Nem sok időnk volt odamenni hozzájuk, miután lejöttek. Szinte azonnal menni kellett föl a színpadra, hogy Bencéék bejelentsék a két döntőst. Éppen csak pár pillantásra futotta, miközben a fiúk próbálták mutogatni, hogy ne vágjunk már ilyen sokkolt és búval baszott fejet, hanem mosolyogjunk.
Mikor kiléptünk karöltve a színpadra, elég erőltetett vigyorral néztünk a tömegre, ahol sok megtört wayer is kiabált. Rögtön elöntött a bűntudat, hogy miattunk estek ki a fiúk. Amíg Lilu és Bence a döntőt hirdette és Dóra boldog mosollyal az arcán nézett rajongóira – köztük első sorban az anyjára -, mi igyekeztünk boldognak tűnni, hogy ne okozzunk csalódást.
A műsor végeztével riporterek hada rohamozott meg minket, mi pedig igyekeztük elhitetni mindenkivel, milyen örömmámorban úszunk. Végül is, csak félig volt hazugság. Boldogok voltunk, hogy bejutottunk, de szomorúak is, amiért a fiúk kiestek.
Természetesen a fiúkat is meginterjúvolták, ők pedig váltig állították, hogy nagyon elégedettek. Az egyik interjújuk alkalmával épp volt ötpercnyi üresjáratunk, így Lillával a cameraman mögött hallgattuk a fiúkat.
-          Ha nem így alakult volna az este, kivel vívtatok volna meg szívesen a döntőben? – tette fel a kérdést a riporter, amire végül Olivér válaszolt.
-         Szerintünk ennek így kellett lennie, nyilvánvalóan Dóra is és a Music Generation is sokkal előrébb jár zeneileg, mint mi, viszont már annak is nagyon örülünk, hogy idáig eljutottunk. Mindenesetre, szerintem vicces lett volna, ha két csapat küzd meg a döntőben. Olyan még biztosan nem volt!
-          És mihez kezdtek most, hogy számotokra véget ért a verseny?
-    Természetesen nem hagyjuk abba, amit csinálunk – kezdte Ya Ou -, továbbra is együtt maradunk, elkezdünk dolgozni a saját dalainkon, reméljük, koncertezni is el tudunk majd kezdeni, szóval biztos, hogy ez az egész nem áll meg itt.
Az éjjel elbúcsúztattuk a fiúkat egy rövid kis bulival, ami tényleg nem tartott sokáig, mert szörnyen kimerültek voltunk, és a döntő második napja még ránk várt.
Mielőtt bemennék a székházba, ismét beugrom a Starbucksba, ahol ismét Ricsibe botlom. Mosolyogva készíti el a rendelésem, majd megdicséri tegnapi produkciónkat. Megköszönöm a bókot és a kávét is, majd távozni készülök a boltból, mikor a fiú utánam szól.
-          Gondolkodtál azóta? Bármikor hívhatsz.
-       Köszi, de… - mosolygok rá bágyadtan. Tanulmányozom vonásait. Mély, barna szemek, kócos, barna haj, szeplős arcbőr, nevetőráncok. Tényleg helyes srác. – Még mindig nem. Most nem fér bele.
-          Ez azt jelenti, hogy máskor talán lesz esélyem? – villantja meg fehér fogsorát.
-        Ezt nem mondtam. Lehet. Majd még meglátom. De értékelném, ha nem zargatnál ebben a témában. Elég fáradt vagyok, és ma még hátra van a döntő. Apropó, hogy-hogy ott voltál? – kortyolok bele a kávémba.
-          Nem hagyhattam ki. Sőt, ma is ott leszek. Látnom kell a győzedelmes arcodat.
-          Csak miattam jössz el? – pillantok rá kétkedően.
-          Mondjuk. – vigyorodik el sokat sejtetően, én pedig egy pimasz mosoly után kifordulok a kávézóból.
A próbára fáradtan érek be, mégis igyekszem frissnek mutatkozni. Az éltet, hogy holnap reggel addig alszom, ameddig akarok. De még ez sem igaz, mert a három döntőst várják korán reggelt rádióadásba. A rohadt életbe!
Meglepetésemre Olivért és Ya Ou-t is a színpad mellett találom, akik ahelyett, hogy pihennének, bejöttek. Addig oké, hogy lesz két közös száma a 12 döntősnek, de azok próbái még nem most lesznek.
Egész nap kávét nyomok magamba, félő, hogy lassan elérem a halálos dózist, de egyszerűen olyan vagyok, mint a mosott szar.
Dél körül elpróbáljuk párszor a közös dalokat, majd a sajátjainkat is egy párszor, utána interjúk, smink, haj, ruha, még több interjú, és kezdés.
Maykee írt egy dalt, azt adjuk elő először. Az első adás óta először mindenki teljes díszben van, mondjuk ránk még vár pár szett hátul.
Nagyszerű érzés megint együtt énekelni mindenkivel, és akkor is fenn maradnak, mikor Lilu és Ben fellép mellénk, hogy vezessék a műsort. Tegnap este óta folyamatosan az a téma, hogy idén biztos, hogy nő nyeri az X-Faktort, de vajon egy vagy több? Kétség kívül, ha mi nyernénk, az dupla-rekord lenne: nők (bár én inkább a lány kifejezést használnám, köszike) és csapat egyben. Egyik sem nyert eddig a magyar versenyben.
Ismét mi kezdjük az estét, szinte már hozzá is szoktunk. Ez alkalommal két már elhangzott dalt kell előadni, egy duettet, illetve a győztes dalt. Mi a magyar kedvencünkkel kezdünk, aminek én jobban örültem volna, ha a Salalla, de mivel az angol kedvenc dalunk is ugyan abban a műsorban hangzott el, megkértek minket, hogy válasszunk másikat.
Színes rucik, rúzsok, göndör haj, platformos cipő, és indul a Cha Cha Cha. A tömegben ismét megpillantom Ricsit, és úgy döntök, direkt cukkolva, felé fordulva éneklem az egyik részt, majd legyintek, és folytatom a koreográfiát.
A mentorok – mivel már sok beleszólásuk nincs az ügybe -, csak dicsérnek, Gesztit kivéve, aki persze folyamatosan annyit harangoz, hogy „most hamiskás volt, Dóra jobb, bla bla bla”. Szerintem nagyon szeretné, ha megvernénk őt.
Dóra következik, az első adásos dalával, amit még mindig nem ismerek. Geszti bezzeg őt agyon dicséri. Félreértés ne essék, semmi bajom sincs Dórival, meg azzal se, hogy Geszti nem dicsér minket, csupán a kedves szavak hiányának okáért vagyok rohadtul pipa a mentorra.
Újból mi jövünk, átöltözve, kis sminkigazítás után. Elhangzik a nevünk, majd belekezdünk a Don’t Let Go-ba. Úgy érzem, sokkal jobban sikerül, mint legutóbb, és elégedetten konstrálom, hogy a mentorok is így gondolják. Utánunk jön Dóra, majd fellépnek az eddigi győztesek.

Reklám után Dórával egyszerre lépünk színpadra, és előadjuk az Ezt egy életen át kell játszanit, és Dóra valószínűleg érzi a hajrát, mert egy kicsit hangosabban énekel, mint az eddigi próbákon meg volt beszélve. Meg is jegyzik neki Tóth Gabiék, mire Geszti azonnal védeni kezdi, és egy kisebb vita alakul ki.
Mikor lemegyünk a színpadról, Keresztes Ildikó következik, az én idegeim pedig egyre rosszabbul bírják, ugyanis a következő dal, amit előadunk, a győztes dala lesz. Miután Ildikó befejezi a playbackelést, újból mi következünk. Lassan felsétálunk a színpadra, és elkezdődik a dal.
Csak úgy, mint tegnap, ismét eszembe jut, mekkora utat tettünk meg a tábor óta, mennyire összekovácsolódtunk, mennyi mindent átéltünk együtt. Könnyek kezdenek gyülemleni a szemeimben, de nem csak az enyémben, a produkció végeztével mind a négyen könnyezünk. Csoportos ölelést tartunk, ami szokásunkká vált az adások alatt, majd a mentorok felé fordulunk. Geszti megint a hamisságra vonatkozik, ám a többi mentor dicsér.
Dóra köre jön. Ismét elindul az alap, de ezúttal ő énekel rá. Mi ezalatt végigölelgetünk mindenkit, minden döntőst, akik hátul szurkolnak. Sőt, még Liluba is belefutunk, és ő is jól megölelget minket.
A dal végén Dóra kiprésel magából pár könnyet – ezt onnan tudom, mert mikor fél perc után mutatja a kamera, semmi nyoma sincs a sós cseppeknek se az arcán, se a szemén. Képzelem, én hogy festhettem a színpadon.
Előadjuk az utolsó közös dalunkat – Rácz Gergő Eurovíziós dalát, az Állj mellém!-et. A háttérben a legszebb pillanataink mennek – továbbjutások, vicces helyzetek.
Utána Tóth Gabi adja elő a Való Világ főcímdalát, és, bár én nem nézem a valóságshow-t, azt el kell ismerni, hogy Gabi igenis nagyon jó élőben is.
Aztán valahogy letelik az idő. Hirtelen már kint állunk a színpadon Szikorával, tőlünk pár lépésre Dóra és Geszti. A lányokkal egymásba kapaszkodunk, kiszorítjuk egymás kezéből a vért. Lilu és Ben csak húzza az időt, meg az idegeimet.
Öten állunk a színpadon, ha nem számoljuk a két mentort. Kettő az egyhez az esélye, hogy mi nyerünk. Vagy mi, vagy Danics Dóra.
A szavazás lezárult. Már legalább tíz ember tudja az eredményt. Már legalább tíz ember tudja, ki nyerte a végső párbajt. Szinte harapni lehet a feszültséget a levegőben.
Lelki szemeim előtt látom, ahogy hátul a backstage-ben Miki és Benny összeszorítják ujjaikat, és tekintetüket a képernyőre szegezik. Szinte látom, ahogy Olivér csak érzelemmentes arccal nézi a képernyőt, és vár.
Remekül festhetek. A lábaim remegnek, a tenyerem izzad, miközben Lilla és Szikora úr kezét szorongatom. Tudom, hogy ha most meg kéne szólalnom, a hangom úgy remegne, mint egy kisóvodásé, aki először megy iskolába. Ideges vagyok.
Szikora úr felénk mosolyog, majd a közönség felé biccent. Őszintén, eddig fel se tűntek a sikolyok és kiáltozások.
Lilu szerint megvan az eredmény. Rájöttünk, már vagy hat perce megvan.
-     Jelentkezők százezrei közül a Music Generation és Danics Dóra bizonyult idén a legjobbnak, de csak egyiküké lehet a győztes cím.
Dóra felénk fordul, elmosolyodik, majd biccent egyet. „Sok sikert!”. Lillánál mindjárt eltörik a mécses.
Kriszta meredten bámul előre, Zsófi az ajkát rágja. Én meg próbálom életben tartani a mellettem lassan könnyekben kitörő Lillát.
Lilu már vagy három perce köntörfalaz, mikor elhallgat egy kicsit.
-    Az X-Faktor 2013-as évadjának győztese… nem más, mint…
A második, és egyben utolsó párbajunk eredménye…
-        A Music Generation! – ordítja el magát Lilu, a stúdió felrobban.

Lilla sikítozni kezd, és azonnal rám ugrik. Kriszti sem tesz másképp. Zsófi előbb úgy dönt, idegösszeomlást kap Szikora mellett, majd ő is csatlakozik kis kupacunkhoz. Én egy pár másodpercig sokkolva hagyom, hogy történjenek a dolgok, majd visítozva ugrálni kezdek, mikor is eljut a tudatomig a tény: nyertünk. 

2014. július 7., hétfő

20. Cannonball

Sziasztok!
Sajnálom, hogy ilyen sokáig tartott meghozni ezt a részt. Így alakult. Viszont van még egy rossz hírem, már ha ez az valakinek. 
A történetből rá fogtok jönni, hogy vészesen közeleg a vége. És mielőtt megkérdeznétek, nem, egyelőre nem szándékozom folytatni a történetet. A következő rész, ami egyben az utolsó is, már kész van, csak egy epilógus vár rám, és utána véget ér a történet, legalábbis "papíron". A képzeletemben tovább él.:) 
Noémi xx


Safe And Sound
Cannonball
Lehet Zöld Az Ég
A hét hatalmas pörgésben telik. Miután túljutok azon a sokkon, hogy párbajoztunk, és Ákos kiesett, ráeszmélek, hogy bekerültünk a döntőbe. Nos, ha eddig sokat dolgoztunk, akkor most ezt már nem is tudom, minek hívjam. A legnehezebb rész az, hogy mivel „elhasználtuk” a párbajdalt, újat kell gyakorolni. Oké, valamennyire már átnéztük, de értelemszerűen azzal készültünk eddig jobban, aminek „készenlétben kellett lennie”.
A döntő első napján el kell énekelni az elő nem adott párbajdalt, egy duettet egy sztárvendéggel, és azt a dalt, amivel bemutatkoztunk a közönségnek. Ez azért lett átnevezve, mert eredetileg a válogatón előadott dal lett volna, de hát nekünk olyanunk nincs, így mi a mentorok házában előadott első dalunkat fogjuk énekelni.
Hétfőn Szikora bemutatja nekünk a duett partnerünket: Varga Viktort. Annak ellenére, hogy amikor megnöveszti a szakállát, akkor elég kétes külsejű, nagyon kedves és szerethető figura, és csak miattunk megszabadult megint egy időre attól a szakállától, amibe szerintem anno még egy madárcsalád és pár zacskó szemét lakott.
Mivel ez a finálé hete, mindenki izgul, és mindenki halálra dolgozza magát. A próbatermek folyamatos használatban vannak, én személy szerint Szikora urat sajnálom a legjobban, mivel neki mindezt a pörgést duplán kell véghezvinnie. Amint mi végzünk, megy a fiúkhoz, és fordítva. Mindezek ellenére a héten elég ritkán látom boyband pajtásainkat. Talán pont a miatt van, hogy mindig sikerül elkerülnünk egymást, hogy van, ahol Szikorának ott kell lennie, és van, ahol mellőzhető.
Interjúink száma megkétszereződik. Mindenki arról kérdez minket, milyen a döntőben lenni. Mindenki azt latolgatja, melyikünk fog nyerni. Ennél jobban nem is tudnának felspannolni. Tuti az a céljuk, hogy még a döntő előtt összeessek a sok adrenalintól.
Csütörtökön végre összefutok Szikivel, mert valamilyen csoda folytán egybeesik a saját magunk által szervezett ebédidőnk egy része, és úgy döntünk, együtt ülünk le táplálkozni a büfébe. Mikor már tíz perce nyammogok az ebédemen, betoppan Bence, és csatlakozik hozzánk. Bármennyire is imádom a társaságukat, és inkább velük beszélgetnék, mint a színpadi felállást gyakorolnám, mennem kell, mikor Kriszta rám csörög, hogy „Zaba vége!”. Elköszönök a két fiútól, és a színpad felé veszem az irányt.
Mikor este végre úgy döntünk, hogy mára elég volt, és hazafelé vesszük az irányt, találkozunk a két tékozló fiúval: Ya Ou-val és Olivérrel. Örömmel csatlakoznak hozzánk, és együtt térünk vissza a Corvinra. A villamoson ülve Olivér azonnal bedugja a fülébe a fülhallgatót, mire morcosan tépem ki azt onnan. Értetlenül és úgy pislog rám, mintha tönkre tettem volna a kedvenc játékát, mire én megrázom a fejem.
-          Itt vagyunk öten, akikkel beszélgethetnél, erre te bedugaszolod a füled. Szégyelld magad.
-          Noncsi, fáradt vagyok. Kérlek, hadd hallgassak zenét. – kérlel, mire rádobom a fülhallgatót, amit nagy büszkén vissza is helyez a fülkagylójába. Duzzogva fonom keresztbe a karjaim és meredek magam elé, kizárva Olivért, és a vidáman a lányokkal cseverésző Ya Ou-t is. Percekig duzzogok magamban, mikor érzem, hogy valaki megböki a vállamat. Jobbra pillantok. Olivér nyújtja felém a fülhallgató egyik felét. – Gyere! – mondja, én pedig elveszem tőle a fülest. Az Imagine Dragons Radioactive című száma dübörög, én pedig mosolyogva emlékezem vissza, mikor előadták a fiúk is ezt a számot. Ez azért nem annyira boldog emlék, azon a héten estek ki.
Szombat reggel elindul a „döntő hét”. Mindenhol kamerák, emberek, miközben mi szüntelenül próbálunk. Útközben meg-megállítanak minket, hogy kérdezzenek párat, amire nekünk készségesen kell felelni, majd továbbállunk.
Mikor elérkezik a délután, nekilátnak a hajamnak és a sminkemnek. Hétre már teljes harci díszben állok, mondhatni felkészülve a műsorra. Aha, csak az a baj, hogy erre már nem lehet felkészülni.
Nyitásként az Első emelettel lépünk fel, ezzel a gesztussal „adják át az új generációnak a popszakmát”. Eh.
Ennek ellenére, mikor elkezdődik a műsor, mosolyogva éneklem a betanult részt, igyekezve nem gondolni arra, hogy ismét mi kezdünk.
Elindul a kisfilmünk. Benne a múlt heti párbaj, a próbák egy része. A végeztével elindul a zene. Zsófi kezd.
-          I remember tears streaming down your face when I said I never let you go…
Teljesen elérzékenyülök a dal alatt, mert eszembe jut, hogy ez volt az első dal, amit együtt énekeltünk. Előtte még csak nem is ismertük egymást. Aztán a mentorok összeraktak minket, és együtt kellett dolgoznunk.
Élénken él még bennem, mikor kiálltunk Szikora és Feró elé, hogy megmutassuk magunkat, hogy mennyire izgultam, és mennyire másképp álltam még akkor mindenhez. Sosem hittem volna, hogy eljutunk idáig, és mégis itt vagyunk.
A dal végeztével nagyölelést tartunk. Majd, amikor a mentoroknak szentelném figyelmem, megpillantok egy ismerős alakot a sorok közt. A fiú a Starbucksból. Mi is volt a neve? Roland? Ráró? Ja, nem, Ricsi!
Mikor észreveszi, hogy nézem, mosolyogva integet egyet, én pedig egy biccentéssel próbálom jelezni neki, hogy „Igen, észrevettelek, és igen, most kurvára nem érdekelsz!”
A mentorok elkezdik értékelésüket. Alföldi kezd.
-          Hölgyeim, szerintem abban mindenki egyet ért, hogy a műsor alatt nagyon belopták magukat a szívünkbe. Eddig úgy érzem, ez volt a legérzelmesebb produkciójuk, természetesen eltekintve a múltkori párbajdaltól. Gratulálok, hogy idáig eljutottak, és őszintén remélem, hogy ma még nem búcsúzunk.
-          Lányok, szerethetőek vagytok. – kezdi Geszti. Persze, nem vagyunk jók, csak szerethetők. Ergo, ő nem szeret minket. – Emlékszem erre a produkciótokra a tévében, és, meg kell, hogy mondjam, azóta sokat fejlődtetek mind hangilag, mind személyiségileg, jobban összeszoktatok, és ezért a dal is fejlődött. Ma már nem számít a mi szavunk, de hiszem, hogy a közönség jó döntést fog hozni.
-          Igazából nem tudok mit mondani. – mosolyog Gabi. – Komolyan, elértétek, hogy elálljon a szavam! Csak annyit mondok nektek, hogy nagyon komoly jövőtök van még, és rendkívül hálás vagyok, hogy megismerhettelek titeket!
-          Lányok! – szólal meg Szikora úr. – Itt vagyunk egy lépésre a végső döntőtől, és ti még mindig sziporkáztok. Úgy gondolom, ez a dal nagy fordulópont volt az életetekben, mintegy pár hónapja, és most itt álltok, készen arra, hogy az ország, ha nem a világ egyik legnagyobb lánybandájává váljatok. De ehhez sajnos már nem elég az, ha csak ti megtesztek mindent, most a közönségnek kell szavazni, így arra kérek minden kedves tévé nézőt, rajongót, hogy szavazzanak ezekre a csodálatos lányokra!
Liluval még beszélgetünk egy kicsit a színpadon, majd lejövünk, közben a fiúk lépnek a helyünkre a színpadon. Ők még anno a Troublemakerrel indultak a válogatón, és most azt adják elő. Vannak táncosaik, méghozzá olyan piros ByTheWay pólóban, amit ők csináltattak a fináléra. Nagyon jól néznek ki, és a rajongók is kaptak egy pár darabot. Sokuk már abban a felsőben tombol a nézőtéren.
Szikora ismét buzdítja az embereket, hogy szavazzanak a fiúkra is. Hmmm, látom a hegynyi telefonszámlákat. Se.
A fiúk után Dóri jön, és, bár ismerős a dal, nem tudom a címét. Ez van.
Egy reklámszünet és pár buzdító szó után ismét mi következünk. Következik az el nem hangzott párbajdal. Damien Rice-tól a Cannonball.
Az előadás végén a mentorok állva tapsolnak, kivéve Gesztit, aki csak az után próbál kelletlenül felpattanni, hogy látja, hogy nem csak a mentorok, de szinte mindenki állva tapsol. Viszont mire kinyújtaná lábizmait, mindenki visszaül a helyére, így olyan, mintha egy helyben pattogna. Elég vicces látvány.
A mentorok szinte ugyan azt elmondják, mint legutóbb, majd ismét a fiúk következnek. Ők a The Winner Takes It All-t éneklik, aminek a végén még én is elsírom magam, nemhogy Olivér.
Gabi még Dóra dalánál is a fiúk produkcióját emlegeti.
Egy újabb reklámszünet alatt Olivérrel elmegyünk ennivalót keresni. Végül kapunk egy-egy szelet csokit, amiért engem jól le is csesznek, mert mi az, hogy öt perc múlva éneklünk, én meg itt összeragacsozom a hangszálaimat?!
Jön a duett. Viktor egy közös csatakiáltásra ösztönöz minket, majd kimegyünk a színpadra, egyelőre nélküle.
-          Lehet zöld az ég, és lehet kék a fű, nekem mindegy, hisz végül is így gyönyörű. A tévedés néha jó, tudod, Amerikába is így jutott el az a hajó… - kezdem, majd a lányok is becsatlakoznak.
A következő refrén előtt egy kis zenei betét következik, mely alatt Kriszta felkonferálja a duett partnerünket, azaz Viktort. A dalt most már vele énekeljük.
A végén Viktor beáll középre, mi pedig a két oldalára, úgy hallgatjuk az értékelést.
-          Nagyon szorgalmas és alázatos lányok - válaszol, mikor Ben megkérdezi, milyen volt velünk dolgozni -, és rendkívül jól éreztem magam a próbákon is, és itt, előadás közben is. Szívesen dolgoznék még velük máskor is!
Később, mikor meglátom a fiúk duett partnerét, nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek. Márk lép a színpadra, és ennél szebb gesztust elképzelni se tudnék felé.
Dóra Dés Lászlóval duettezik. Róla csak annyi rémlik, hogy ő írta a Dzsungel könyve zenéjét.
Miután az összes produkciónk lement, összefoglalják az estét, fellép a Kistehén zenekar, és pörög az óra.
Az utolsó egy perc lejárta után kihívnak minket a színpadra.
Szikora Róbert, és a csapatok: a ByTheWay és a Music Generation.
Geszti Péter és Danics Dóra.
Mi állunk a színpad jobb oldalán. Dóra a balon. Szikora beáll középre, mi pedig mind köré gyűlünk, és igyekszünk szorítani a kezeit. Ilyen idegesek még sosem voltunk.
Ma már nincs párbaj. Ma kimondanak két nevet, a harmadik távozik. Nem kap második lehetőséget.
Lilu lassan elkezdi felkonferálni a nevet. Vagy három percen át sorolja a különböző titulusokat, mikor megáll egy pillanatra.
Nagy levegőt vesz, a szájához emeli a mikrofont, és megszólal.
-          A Music Generation!
Egy pillanatra ledermedek, majd, nem törődve azzal, hogy esetleg valaki megsüketül, sikítva ugrándozni kezdek. A lányok is ugyan így tesznek. Egy hatalmas csoportos ölelésbe burkolódzunk, még mindig időnként fel-felsikkantgatva. Bejutottunk a végső döntőbe!

A boldogság mámorától szinte bele se gondolok, hogy esetleg nem Dóra esik ki. Valami miatt szörnyen biztos vagyok benne, hogy a fiúk jutnak tovább, és a történelem egyik legjobb X-Faktor döntője lesz a holnapi. 

2014. május 24., szombat

19. Wake Me Up

Sziasztok! Nagy késés árán, de meghoztam a következő részt. Remélem, tetszeni fog, kommenteket szívesen várok!:) 
Noémi xx


I Won't Give Up
Vasárnap reggel úgy döntök, beugrom a Starbucksba a Corvinon. Ahhoz képest, hogy normális esetben milyen forgalmas hely, most alig van pár ember a kávézóban, én pedig zökkenőmentesen meg tudom rendelni a karamellás macchiatomat. A poharamra egy elég helyes fiú írja a nevem, mellé pedig egy kacsintós smileyt. Tényleg nem rossz srác, és ha nem kéne a versenyre koncentrálnom, meg nem lenne még kicsit összetörve a szívem, még a számát is elkérném. Ha merném.
Végül csak nem „menekülök” a fiú elöl. Mikor megkapom a rendelésem, egy szalvétát csúsztat felém, rajta a számával. Bocsánatkérően mosolygok rá, és megrázom a fejem, miszerint most nem akarok senkivel sem találkozgatni.
-          Azért tartsd meg. – rándítja meg a vállát Ricsi, mint a névkártyájáról megtudom. – Még lehet, eszedbe jutok, és akkor már lesz kedved elmenni valahova.
Végül beletörődve abba, hogy minden rezzenésemet figyeli, elteszem a szalvétát, majd kilépek a kávézóból. Ráérősen kortyolgatom a kávém, miközben az estére gondolok. Ma kiderül, ki kerül be a döntőbe. És valamelyikünk ma elesik attól a lehetőségtől, hogy az utolsó héten is felléphessen. Ma van az utolsó párbaj.
Miután elfogyasztom az italom, úgy döntök, megtartom a poharat, lévén nem gyakran járok Starbucksba, mert elég drága.
A tömegközlekedés mellett döntök, és felszállok a villamosra. Van, aki felismer, de mivel senki sem jön oda zargatni, nem zavar annyira. Kezdem megszokni, hogy most már nem vagyok ismeretlen az emberek számára.
A székház elé érve két lány megállít, pózolunk egy sort, kapnak egy-egy aláírást, és végül belépek az épületbe. Bár még csak tizenegy óra, már nagy a nyüzsgés, mindenki rohangál. Egyszer csak előttem terem egy riporternő egy operatőrrel, akinek a kezében egy kisebb kamera van, és a képembe tol egy mikrofont.
-          Igaz a pletyka, miszerint azért szakítottatok a barátoddal, mert megcsaltad valakivel az X-Faktorból? – kérdezi, mire bennem felmegy a pumpa. Belülről megharapom a számat, nehogy leordítsam a szőke riporternőt, majd kifújva a levegőt válaszolok.
-          Jogosan hívják pletykának, mivel nem igaz. - mondom, és igyekszem elindulni a próbaterem felé, viszont a nőci még mindig nem hagyja annyiban.
-          Igaz, hogy a ByTheWay egyik énekesével kerültél intim kapcsolatba? – erre megfordulok, belenézek a kis kamerába, és dacosan így szólok:
-          Nem. – majd beslisszanok a sminkszobába.
-          Zaklatott? – kérdezi Zita.
-          Egy kicsit. De lerendeztem. – válaszolok.
Zitával majd egy órát beszélgetünk, mikor megkordul a gyomrom, és ebéd után szaglászva indulok el a büfébe. Egy fél óra gondolkozás után egy adag bolognaira esik a választásom, és leülök az egyik asztalhoz, hogy elfogyaszthassam az ételt.
Pár falat után Ya Ou ül le velem szembe, sóhajt egy hatalmasat és a homlokát kezdi masszírozni.
-          Mi a baj? – érdeklődöm meg tőle.
-          Jött egy riporter, és folyamatosan pattog. Mindenféle pletykákról kérdez, és nem hagyja annyiban.
-          Ismerős. Engem is betámadott.
-          Hogy tudtad lerázni?
-          Bunkó voltam, és otthagytam.
-          Jó neked, hogy te ilyen könnyen tudsz bunkózni. Én próbáltam kedvesen lerázni. – simít végig a haján.
-          Megtanulhatnád, hogy az nem mindig válik be.
-          Igen, de engem így neveltek. Na, mindegy. Te nem izgulsz? – kérdezi, miközben ellop egy szál tésztát a tányéromból.
-          Hé! – nevetek. – De, amúgy eléggé izgulok. De próbálom úgy felfogni, hogy már idáig eljutottunk, és ez jelent valamit.
-          Igazad van. Amúgy én is ideges vagyok egy kicsit. Tudod, főleg, hogy egyszer már kiestünk. És itt már a döntő forog kockán.
Végül megegyezünk abban, hogy nincs miért idegeskedni, majd elindulunk a próbára.
Öt lány, öt fiú. És ma valamelyikünk kiesik. Még jó, hogy megbeszéltük, nincs miért aggódni.
Három körül a lányokkal beülünk a sminkszobába, ahol azonnal a hajunkkal kezdenek foglalatoskodni. Mindannyiunk haját befonják, csak mindegyikünkét kicsit másképpen.
Az adás kezdetével előadjuk a közös dalt: Wake Me Up. Mi Dórával hátrébb állunk egy platform szerűségen, a fiúk pedig azon ülnek. A dal alatt össze-vissza mászkálunk, de a végén egymás mellé állunk. Elkezdődik az este. Fellép a Hooligans, amire Krisztával hátul tombolunk, és még egy képet is sikerül csinálni Csipával.
És természetesen az örökös időhúzás. Kihívnak minket.
Tóth Gabi és Csordás Ákos.
Szikora Róbert és a csapatok: a ByTheWay és a Music Generation.
Geszti Péter és Danics Dóra.
Elindul az egy perc. Idegesen szorongatom Lilla kezét. Ma csak két biztos továbbjutó van.
Letelik az idő. Lilu nagy levegőt vesz, és sorolni kezd.
-   Az első biztos továbbjutó… aki ott lesz a jövő heti döntőben… az nem más… mint a ByTheWay! – a fiúk boldogan ugranak Szikora nyakába, majd minket is megölelnek.
-     Ti is ott lesztek a döntőben. – suttogja Olivér a fülembe, mikor megölel.
-          Aki ma párbaj nélkül jut tovább… az nem más… mint Danics Dóra. – mondja Lilu, én pedig azt hiszem, rosszul leszek. Csak ne Ákossal párbajozzunk, ne!
Szikora azonnal felénk fordul, és bíztat minket.
-          Tudjátok a párbajdalt. Menni fog. A lényeg, hogy minden érzést tegyetek bele. Nem szabad feladnotok. Menni fog? – csak bólintunk, majd remegve Zsófiba kapaszkodom.
A reklámszünet alatt lemegyünk a színpadról. Dóri ideszalad hozzánk, és megölelget minket. Gonosz azt gondolni közben, hogy vele kéne párbajoznunk? Igen?
A fiúk is megtalálnak minket, és sajnálkozva próbálnak lelket önteni belénk. Akármennyire is szeretnek minket, van egy olyan érzésem, hogy Ákosnak szurkolnak, és ettől még nagyobb lesz a gombóc a torkomban.
Mikor Olivér megölel, szinte vádlón pislogok rá. Hazudtál. Nem leszünk ott a döntőben. Ő meg mintha olvasna a szememből, lehajol a fülemhez, és újra belesuttog.
-          Akkor is ott lesztek a döntőben. Nem estek ma ki.
Bármennyire is jól esnek a szavai, szinte érzem, hogy ez hazugság. Ákost az emberek sokkal jobban szeretik nálunk, Gabi és Geszti szinte biztos ellenünk szavaz, talán Alföldi mellettünk áll, de nem bízom a továbbjutásunkban.
Ákos kezdi a párbajt. Nézz az ég felé. Mondom, tuti ő jut tovább.
Mielőtt mi jövünk, Ya Ou még utoljára megszorítja a kezem, ránk mosolyog, és eltátog egy hajrát.
Fellépünk a színpadra. Tóth Gabi már könnyekben ázik. Elindul a zene, és Zsófi kezd. Lassan mi is bekapcsolódunk hozzá. Az I Won’t Give Up-ot énekeljük, egy kisebb csavarral, amit Kriszta iktatott bele: Miley Cyrus When I Look At You című számát is belekeverte. A végére már teljesen bőghetnékem van, de valahogy nem tudom elsírni magam a szám végeztével sem. Mintha beszorult volna. Csak egy lökés hiányzik neki.
Felhívják Ákost is a színpadra. Lilu megkéri a mentorokat, hogy rövid értékelés után mondják ki annak az embernek a nevét, akit haza szeretnének küldeni. Tóth Gabi kezd.
-    Egyre igazságtalanabbnak érzem a párbajokat. – szipogja. – Lányok, nagyszerű előadók vagytok, nagyszerű személyiségek vagytok, csodás hangotok van, és imádlak titeket, remélem, tudjátok. Viszont itt most azt kell néznem, ki tudna még fejlődni, kinek van még szüksége erre a versenyre, és ez az Ákos. Ti már szinte tökéletesek vagytok, és szerintem bármerre is sodor titeket az élet, nem lehet titeket elfelejteni. Viszont Ákosnak még itt kell maradnia, szóval… sajnálom, de… a Music Generationt küldöm haza. – bólintunk, miszerint megértettük. Gabitól nem is vártuk azt, hogy a mentoráltja ellen forduljon.
-          Ákos egy igazi macsó, ezt el kell ismerni. Nagyon sokat fejlődtél az X-Faktor alatt, és jó volt látni az utadat. – mondja Szikora. - Viszont a lányoknak sokkal nehezebb dolguk volt. Nekik a verseny alatt kellett megtanulni összedolgozni, megismerni egymást. Így én azt mondom, hogy, bár nagyon nagyra tartalak téged is, de Ákos, neked kell hazamenned.
-          Tehát egy szavazata van Ákosnak, és egy a Music Generationnek. – összesít Lilu. – Robi?
-          Az én szavazatom arra fog esni, aki szerintem kevesebbet fejlődött a műsor során. Mind Ákos, mind a hölgyek nagy utat jártak be, de meg kell, hogy mondjam, valamelyikük jobban lenyűgözött engem az adások alatt. Így azt kell mondanom, hogy Ákos, maga megy haza. – Geszti az utolsó.
-          Azt kell, hogy mondjam, mentortársaim már mindent elmondtam előttem, amit fontosnak gondoltam. Annyit szeretnék még hozzátenni, hogy szerintem a lányok elfáradtak így a végére. Ákosban azt érzem, még most pörög fel igazán, a Music Generation pedig kicsit már leeresztett. Ezért azt mondom, hogy a Music Generation menjen haza, hadd pörögjön még Ákos.
-          Így Ákosnak és a Music Generation-nek is 2-2 szavazata van. Jöjjön a boríték. – sóhajt Lilu. Ákos átöleli a derekam, én meg megszorítom Kriszta kezét. Lilu kinyitja azt a fránya borítékot, amiben a közönség szavazata van, és felnéz ránk. Szinte érzem, hogy a mi nevünk szerepel benne. Mi fogunk kiesni. – Akinek sajnos nem sikerült ma továbbjutnia, és akinek abbamarad a verseny… az Csordás Ákos.
Az akadály, ami eddig a könnyeimet bennem tartotta, most eltűnik, és bőgve borulok Ákos nyakába, aki csak beletörődően mosolyog. Csoportos öleléssel jutalmazzuk a nagyszerű fiút, majd Gabi és Szikora is megérkezik. Elindul Ákos kisfilmje a legjobb pillanataival. A többiek is feljönnek a színpadra, köztük azok is, akik már nem versenyeznek. Péterffy Lili azonnal megölel, és próbál megnyugtatni. Hihetetlen mennyire igaz az, hogy nem az sír első sorban, aki kiesik, hanem aki bent marad. Mert aki bent marad, abból kijön az összes feszültség. Velem is ez történt.
A ByTheWay-es fiúk Ákost ölelgetik, majd Sziki odajön hozzánk, és minket is átölel. Egy darabig köröznek a kamerák körülöttünk, majd After X. Addigra nem sok marad a sminkemből, hisz elég rendesen lesírtam. Pár percem van letörölni a maszatokat.

Hárman maradtunk.