Sziasztok!:) Új rész a láthatáron!:D
Nektek hogy telik péntek 13.? Nekem elég rosszul...
Kommenteket mindig szívesen várok, így most is.:)
Noémi xx
Vasárnap
délelőtt, mivel csak a közös számot és a párbajdalt kell próbálni, viszonylag
több időnk van, ennek örömére összeülünk páran filmet nézni, konkrétan mi, a
ByTheWay, az MDC, Ani, Ákos és Péterffy Lili.
Vagy
kétkilónyi popcorn van mindenhol, mindenki azt tömi magába, miközben alig
találjuk a helyünket.
Én,
Lilla, Lili, Ani és Zsófi a kanapén ülünk, Kriszta, Maykee, Boti és Ya Ou a
lábunknál, Dani a Zsófi melletti karfán, Oli a mellettem lévő karfán, Sziki és
Ákos pedig egy-egy karosszékben, mert ők élelmesek voltak, és azt foglalták le.
Mindenki
fészkelődik, Oli többször is rám dől, én meg mindig visszalököm, aminek
eredményeképp egyszer csak az én, Lilla és Lili ölébe borul, és onnan nézi
tovább a filmet. Aztán megunja ezt a pózt (hogy a feje Lili ölében van, a lába
meg lelóg a karfán), és megfordul úgy, hogy elterül mindannyiunkon, és az feje
az én ölembe kerül. Elégedett mosollyal kényelmeskedik el, és folytatja a
filmet. A végéig innen nem mozdul.
Én,
ha unatkozok, akkor a haját birizgálom, amit először nem néz jó szemmel, majd
eltűri. Ő Kriszta hajával kezd szórakozni, amit a lány el is néz neki.
Délután
háromkor Anikó jelez, hogy ideje menni készülődni, s Zsófival együtt feláll,
majd őt követik a többiek is (akik sikeresen le tudták szerelni magukról
Olivért), kivéve én, mert közben Oli bealudt, és kómásan keresi a helyét úgy,
hogy még mindig rám van mászva. Nemtetszésemet azonnal kifejezem.
-
Olivér, drága, szállj le rólam, légy
szíves!
-
Nem, olyan jó párna vagy. – motyogja,
miközben félő, hogy újra bealszik.
-
Olivér, gyere már! – szól rá Benny, amit
kicsit viccesnek találok, hiszen Benny a fiatalabb.
A
szőke végül lefordul a lábaimról, és a földről felkelve, szemeit dörzsölgetve
indul el a többiekkel. Követem őket, hiszen nekem is menni kell készülni.
Hála
Istennek a ruhám most nem tartalmaz sem szoknyát sem magas sarkút. Nem tudom,
hogy miért nem, hiszen a döntés napjára általában kiöltözünk. Egy fehér nadrág,
egy fekete ing és egy fekete topán van rajtam.
Nem
gondolkozom rajta sokáig, mert megyek csináltatni a hajam és a sminkem. A
hajamat besütik és felkötik egy magas lófarokba, az arcom pedig olyan, mint egy
diszkó gömb – csillog, mint az állat.
Nem
lehet elmondani, milyen ideges vagyok. És, ha én ideges vagyok, piszkálom a
körmeimet. És, ha piszkálom a körmeimet, akkor azok rendszerint beszakadnak.
És, ha a körmeim beszakadnak, akkor lerágom őket. Nem jó szokás, de ez van.
-
Te meg mit csinálsz? – néz rám döbbenten
Zita, mire értetlenül nézek fel rá. – Ne rágd a körmödet, te lány! Istenem,
most ezzel mit csináljunk?
Csak
nézek rá, mert nem bízok a hangomban, félek, hogyha megszólalnék, az
idegességtől vagy remegne, vagy olyan magas lenne, mint egy kisegéré, esetleg
mindkettő egyszerre.
Zita
végül fejcsóválva annyiban hagyja, és valamit motyog az bajsza alatt, miközben
elhagyja a helyiséget.
A
lányok keresésére indulok, de helyette Tóth Marciba és Ákosba botlom, velük
beszélgetek egy keveset. Mindketten nagyon jó fejek, bár Marcinak szoktak
nehézségei lenni a szöveg megtanulásával.
Végül
Benny talál rám, hogy a lányok már mindenhol engem keresnek, és menjek az öltözőbe.
Én csak morgok, hogy ők nem vártak meg engem és ők tűntek el, de Bence csak
mosolyog, majd megy a dolgára.
Lilla
elkezd arról dumálni, hogy nem tűnhetek el így, én meg csak fortyogok magamban
a fejmosás alatt, mikor szólnak, hogy kezdés. Az izgalom újra eltölt, és Lilla
is abbahagyja a dumálást.
A
Fire With Fire-t adjuk elő, és mindegyikünknél van egy piros gömb. Aztán ezeket
a gömböket egyesével belepakoljuk egy tálba. Nagyon király.
Fellép
az Anima Sound System. Nem rossz, bár én nem ismerem őket, igazából tavaly
hallottam róluk először a cometen.
A
fél óra gyorsan eltelik, és kimegyünk, hogy megtudjuk, kik jutnak tovább, és
kik mennek haza.
Alföldi
Róbert és a lányok: Batánovics Lili, Eckert Anikó és Péterffy Lili.
Anikón
látom, hogy most sokkal jobban izgul, mint múlthéten. Szegény, meg is értem.
Tóth
Gabi és a fiúk: Csordás Ákos, Szabó Ádám és Tóth Marci.
Tóth
Marciban nem bíznak annyira a mentorok, mert nem tanulja meg a szöveget. Amúgy
jófej gyerek.
Szikora
Róbert és a csapatok: a ByTheWay és a Music Generation.
Kimegyünk
a színpadra, és beállunk egymás mellé. A lányokkal megfogjuk egymás kezét, és,
mivel Zsófi van a szélén, ő megfogja Szikora Úr kezét. A fiúk átkarolják
egymást.
Geszti
Péter és a 25 év felettiek: Bozsek Márk, Danics Dóra és Krasznai Tünde.
Krasznai
Tündének egyre laposabb az arca.
Elindul
az egy perc.

-
Aki meggyőzte a nézőket… és jövő héten
is énekelhet az X-Faktorban…. az nem más… mint a Music Generation!
Lilla
sikítva ugrik a nyakamba, miközben Kriszta és Zsófi is átölel. Szikora boldogan
mosolyog – most egyetlen csapata sem párbajozik.
Leszaladunk,
a fiúk már a lépcső alján várnak minket. Szorosan megölelem Ya Out, majd
figyeljük, kik jutnak még tovább. Bozsek Márk. Batánovics Lili. Marad Szabó
Ádám, Péterffy Lili és Tóth Marci.
Ádám
jut tovább. Péterffy Lili és Marci párbajozik.
Kettő-kettő
az állás a mentorok döntésénél. Jön a boríték. Lilu kibontja, majd felnéz. Ő
már tudja, ki fog elmenni.
Tóth
Marci.
Felmegyünk,
és sorra megöleljük mindkettőjüket.
Már
csak tízen maradtunk.
Juuj. <3 Nagyon tetszett az a filmnézős jelenet az elején. Az szerintem nagyon aranyos lett. hm. Oli. *-* nah igen rövidke rész lett deh nekem nagyon tetszett most is és hát.. Marciii. :'( :'( Várom a következő részt. :) :)
VálaszTörlésEz azért rövidke rész, mert döntés, de majd igyekszem hosszabbakat írniˇˇ
Törlés