13. Éld át!

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon régen hoztam új részt, de egyszerűen lemerültem.:/ Nem is ennek a résznek a megírása tartott sokáig, hanem a következőé, de igyekszem. Remélem, azért még maradtatok páran.:) 

Itt már kicsit átvariáltam a kiesőket, mivel értelem szerűen nincs Fat Phoenix. Ezzel már el is árultam, hogy a lányok nem esnek ki, no, de sebaj.:D 

Noémi xx

A reggeli kelésekkel egyre több a problémám. Imádok aludni, és amikor valaki ezt megzavarja, zombi leszek egész nap.

Persze, ez most nagy részben a saját hibámból történt. Nagy forgolódásomban fogtam magam, és hajnali hétkor lezúgtam az ágyról. Nem zavartattam magam sokáig, úgy, ahogy voltam – takaróba csavarodva, fél lábam még mindig az ágyon – visszaaludtam.

Ez persze hosszútávon nem kényelmes póz, így reggel – két órával később - igen durva nyak- és hátfájással ébredek, minek következtében úgy mozgok, mint egy csiga, és olyan hangokat adok ki, mint egy kérődző tehén.

Ez a folyamat a próbán is folytatódik, mire Ákos felajánlja, hogy megmasszírozza a nyakamat, hogy kijöjjön belőle a görcs. Közben persze mindenki azon röhög, hogy lehettem olyan szerencsétlen, hogy leestem az ágyról, aztán meg úgy maradtam, de csak azzal foglalkozom, hogy Ákos éppen azon munkálkodik, hogy letörje a fejem a helyéről.

Végül a fájdalmaim enyhülnek, bár még mindig fél óránként körözök egyet a nyakammal Ákos tanácsára, nehogy megint görcsbe jöjjön. Nem is tudtam, hogy ennyire ért hozzá!

Olivér elég csöndes. Mondjuk, meg is értem, hiszen csak most szakított a szerelmével. De ő legalább nem hisztiből. Igyekszem követni az ő eddigi példáját, és lekötni a figyelmét, de tudom, hogy bár szörnyű dolog kattogni a szakításon, nem nagyon tud mást tenni az ember.

Mivel tudom, hogy Olivér imád enni, és még jobban imádja a marlenkát, ezért átugrom a közeli cukrászdába, és veszek neki egyet.

Mikor teszem el a sütit a táskámba, egy lány odahajol a barátnőjéhez, és azt suttogja:

-          Tuti Olinak viszi. Ő imádja a marlenkát.

-          Szerinted együtt vannak?

-          Nem tom. Olinak elvileg van barátnője…

Nem beszélnek valami halkan… Végül nem szentelek nekik figyelmet, és visszamegyek a székházba. Olivér a folyosókon ténfereg, mikor megpillant engem nagykabátban.

-          Hova mész?

-          Jöttem. Hoztam neked valamit. – vigyorgok.

-          Nekem? – csillan fel a szeme. – Mit?

-          Tádá! – varázsolom elő táskámból a süteményt, amire Olivér azonnal lecsap.

-   Nagyon szépen köszönöm! – motyogja teli szájjal, majd egy cuppanósat nyom az arcomra, minek következtében nevetni kezdek. Szinte érzem az arcomon a cukrot a sütiből. – Honnan tudtad, hogy imádom?

-          A múltkor fél órát áradoztál a marlenkáról. – nevetek. – És nem mellesleg már mondtad, hogy szereted.

-          Majdnem olyan édes vagy, mint a marlenka! De most menj, Zitáék már kerestek!

-        Ahj, örülj neki, hogy fiú vagy, nem kell órákkal az adás előtt beülnöd a sminkbe, hogy egy kiló festéket rakjanak a fejedre, meg órákon át igazgassák a hajad! – nyavalygom, mire Olivér még mindig teli szájjal felnevet. 

-          Én is kapok alapozást, meg belövik a hajam.

-      Persze, tíz perc alatt. Én ott ülök órákat! – még jobban nevetni kezd. – Pukkadj meg! Ezért vettem neked a sütit? – méltatlankodom.

Válaszul csak még egy puszit nyom az arcomra, majd a sminkes szoba irányába lök, ahol már bent ül Zsófi és Lilla.

A hajam besütik, és, a szinte már szokásos fekete, füstös, csillogósminkemet is megkapom.

Egy lila, pánt nélküli ruhát kapok, és egy vastag, fekete övet rá. Lábam gyilkosa pedig egy fekete magas sarkú.

Olivér lép be az öltözőnkbe, miután megbizonyosodott róla, hogy egyikünk sem öltözködik éppen. Rajta kívül csak én és Lilla vagyunk itt.

-      Sosem értettem, hogy nem szakad le a szemhéjatok ennyi festéktől. – mondja, miután egy pillantást vet az arcomra. Válaszul csak nevetünk.

-       Ha gondolod, egyszer kifesthetlek. – ajánlja fel vigyorogva Lilla, mire Olivér inkább elköszön, és elhagyja a helyiséget.

-          Most miért kellett elijesztened? – dorgálom meg, de a mondat végére elnevetem magam.

A közös dalunk a nyári lányoktól az Éld át. Átlátszó dobozokra ülünk, és onnan éneklünk. Ya Ou még gitározik is.

Elkezdődik a szokásos egy óra. Fellép Csobot Adél, és tény, hogy hihetetlen show-t csinál, de szerintem az egy volt X-Faktor döntőstől, meg úgy általában egy énekestől gáz, ha playbackről énekel. Ráadásul elég közönségesen viselkedik. De persze mindenki őt sztárolja…

Lilu viszont jól eltolja a szám címét, ami szerintem még véletlenül sem Forog a Föld, hanem inkább film, de mindegy.

Kihívják a megmaradt hét döntőst.

Alföldi Róbert és Péterffy Lili.

Tóth Gabi és a fiúk: Csordás Ákos és Szabó Ádám.

Szikora Róbert és a csapatok: a ByTheWay, és a Music Generation.

Szikora úrral és a fiúkkal kimegyünk a színpadra. A szívem vadul kalimpál, miközben beállunk Szikora mellé kétoldalt. Megragadom Lilla és Zsófi kezét.

Geszti Péter és a 25 év felettiek: Danics Dóra és Krasznai Tünde.

Elindul az utolsó perc. A közönséget pásztázom, majd a lányokra pillantok, nyugtatgatni próbáljuk egymást. Nem fogunk párbajozni…!

Szikora felénk mosolyog, majd a fiúk felé. Jól esik, hogy így bízik bennünk. A tömeg elkezdi mindenki nevét skandálni. Lehet hallani olyat, hogy „LILI!” vagy hogy „ÁDÁM”, sőt, még a mi nevünket is jól hallhatóan ordibálják, de a leghangosabbak a „BYTHEWAY!” kiáltások. A fiúk őszintén mosolyognak.

Az idő letelik. Lilu szólítani kezdi az embereket.

-          Az első, aki biztosan továbbjut a jövő heti műsorba, nem más…. mint a Music Generation!

Mikor Lilu elordítja a nevünket, Lillával sikítozni és ugrálni kezdek, majd egy gyors csoportos ölelés, és a fiúk bátorítása után leszaladunk a színpadról. Összeborulva ugrálunk, mint négy ovis kislány.

Továbbjut még Péterffy Lili, Danics Dóra, a fiúk, és Csordás Ákos. Szabó Ádám és Krasznai Tünde párbajozik.

Őszintén remélem, hogy Tünde végre kiesik. Ki kéne neki.

Ádám kezdi a párbajt. Tóth Gabi már az elején sír.

Tünde egy Radics Gigi dalt énekel, én pedig visítva menekülök Kriszta háta mögé.

A mentorok végül (Gabi kivételével) Ádámot küldik haza. Tünci folytathatja ámokfutását a színpadon.

Hatan maradtunk. 

12. Beautiful

Sziasztok!:)

Itt az új rész! Remélem tetszik, kommenteket szívesen várok!:D

Sajnálom, hogyha esetleg nem tudom gyakran hozni a részeket, de hát nekem is van életem, meg iskolába is járok, valamint külön órákra, és ezek mellett nem egyszerű nekilátni írni. De azért igyekszem. Csak arra kérlek titeket, legyetek megértőek! 

Noémi xx

Beautiful

Hétfő reggel nyúzottan lépek be a próbaterembe. A lányok hamarabb elindultak, így én érkeztem a legkésőbb.

Szikora már tárgyal a lányokkal, mikor a táskámat ledobva az egyik székre leülök melléjük.

-          Noémi, - szólal meg Szikora úr – a lányok javasoltak egy dalt. Mit szólsz hozzá? – mutatja felém az egyik tabletet, amin a szám klipje van.

A választástól teljesen meghatódva a lányokra pillantok, majd sírva megölelem őket.

Nehezen telik a hét. Mindig van velem valaki, hogy sose érezzem magam egyedül, legtöbbször Lilla. Nagyon örülök, mert neki bármit elmondhatok, és egyre jobban felszínre tör az igazi énje.

Megtudom róla, hogy a rózsaszín plázapicsa csak egyfajta álca. Igazából egy nagyon kedves és normális lány. Ezt eddig is tudtam, csak az álarc miértjére voltam kíváncsi.

-          A szüleim kiskoromban elváltak, és apa persze rögtön kényeztetni kezdett mindenféle drága játékkal, meg ilyesmikkel, de ezeket anya rendszeresen kidobta. Aztán, mikor 14 éves voltam, újra összeházasodtak, adtak nekem egy jó vastag bankkártyát, és azt mondták, bármire is van szükségem, csak szóljak. Gondolom, így akartak kárpótolni a nehéz évekért. Eleinte nagyon bejött, hogy szinte bármit megvehetek, de aztán egyre unalmasabb lett. Vettem magamnak egy gitárt, megtanultam rajta játszani, zongorázni is próbálkoztam, és igyekeztem elfoglalni magam. Aztán egyszer apa jött értem suliba, és felajánlotta, hogyha leteszem a vizsgát, vesz nekem egy motort. Én nem akartam motort, de persze mindenki rögtön azzal jött, hogy „Jaj, a kis elkényeztetett picsa mindent megkap!”, így aztán végül dacból letettem a motorosvizsgát, és kaptam egy rózsaszín-fehér motort. Úgy voltam vele, hogy higgyenek, amit akarnak. Aztán valahogy rám ragadt ez a jelző, és a régebbi barátaim is elpártoltak mellőlem. Ez az X-Faktor új esélyt jelentett nekem, és meg is kaptam. – mosolyodik el a végére, és rájövök, hogy az én problémáim fel sem érnek az övével, és akkor még nem is tudom, hogy Krisztának vagy Zsófinak voltak vagy vannak-e ilyen gondjai.

Egyik este, mikor épp egy rajongó ajándékot próbálok kibontani a szobában, kopogást hallok.

-          Gyere! – kiáltom, de még mindig a papírral bajlódok, és egy pillanatra sem nézek fel a csomagolásból.

-          Szeretnek titeket. Téged is. Nagyon. – mondja látogatóm, ám még mindig nem vagyok hajlandó felnézni. – Téged lehetetlen nem szeretni. – érzem, hogy csak vígasztalni próbál.

-          Hát, valakinek mégiscsak sikerült. – jegyzem meg komoran.

-          Őket csak elvakítja az irigység. Ha tudnád, én a műsor kezdete óta hányszor kaptam meg, hogy buzi, vagy, hogy csúnya vagyok. De ilyeneket csak az utálkozók mondanak, azok pedig mindig és mindenhol vannak. Csak annyit tehetünk ellenük, hogy csak azért is jól érezzük magunkat.

-          Igazad lehet. – sóhajtok, majd kiveszek a csomagból egy pólót, amin egy logó van a mi nevünkkel. – Jézusom, ez de jó! – csillan fel a szemem. Egyszerű fehér maga a póló, de a nevünk gyönyörűen ki van dolgozva. Gyorsan a készítő neve után kezdek kutakodni, valahogy meg akarom neki hálálni ezt a csodás pólót.

-          Látod? Sokan szeretnek titeket, és ez az, ami fontos. – mosolyog a fiú, mire én csak megölelem.

-          Köszi, hogy itt vagy, és hogy ezt elmondtad nekem. És köszönöm, hogy meghallgatsz. Sokat segítesz.

-          Ugyan, semmiség. – nevet, majd a csomagba nyúl. – Bár, ha jobban meggondolom, ezt a sütit igazán nekem adhatnád…

Csak felnevetek, és mikor rájön, hogy az egyik kedvenc süteményét tartja a kezében, rábólintok, hogy elviheti. Ennyit megérdemel.

Igyekszem teljesen a munkánkra koncentrálni, és a lehető legjobbat nyújtani.

Szombat délután, mikor végre beülök a sminkbe, egész jó kedvem van. Egy fehér felsőt kapok meg egy farmert, egy vastag, fekete övet a derekamra, fekete magas sarkút és pár ékszert. A hajam be van sütve. Körülbelül mind ugyan úgy nézünk ma ki.

A ByTheWay kezd egy Mester Tamás dallal. Nagyon jók, és, bár nem szeretem, ha egy férfi ilyet visel, Olivéren nagyon jól áll a rózsaszín ing.

Mikor lejönnek a színpadról, megölelem mindannyijukat. Nagyon ügyesek voltak.

Péterffy Lili Justin Bieber egyik dalát adja elő, kicsit átdolgozva. Nem rossz, bár szegénynek oroszlánsörénye van.

Ákos Adelezik. Csak tudnám, miért ejti mindenki Magyarországon Adélnak szerencsétlen nő nevét. Amúgy Ákos jó, de ez csak a szokásos.

Danics Dóra egy számomra ismeretlen dalt ad elő. Innentől kezdve nem is nagyon foglalkozok vele, inkább Lillával csinálunk képeket. Többnyire vágjuk a pofákat.

Dóra után jövünk mi. Mikor Szikora kimondja a nevünk, mindenki sikítozni kezd.

A kisfilmben beszélnem kellett a szakításról és arról, hogy érintenek az utálkozók. Nem vagyok rá büszke, de felvétel közben egy kicsit elsírtam magam, és ezt természetesen belevágták, de hála Istennek azt is, amikor Lilla odajön hozzám, és megvigasztal. Rögtön utána felvillan Szikora úr feje, hogy azért vagyunk ilyen erősek, mert összetartunk.

A kisfilm alatt behoznak nekünk négy széket, amire leülünk. Az egyik szélén Kriszta, mellette én, majd Zsófi és a másik szélén Lilla.

A dalt Zsófi kezdi.

-          Everyday is so wonderful and suddenly it’s hard to breath…

A refréntől én énekelek. Csak most, itt a színpadon kezdem érezni igazán azt, hogy mit is énekelek. Végignézek a közönségen, és megpillantok egy „Szeretünk Music Generation!” feliratot.

-          So don’t you bring me down today!

A középső résznél mind a négyen énekelünk, majd a végén felállunk, és átkaroljuk egymást, úgy folytatjuk. A torkom szorítani kezd, pedig még hátra van egy szóló sorom. Krisztára, majd Lilláékra nézek, és remegő hanggal befejezem a dal, majd megölelem Krisztát, mielőtt mindenki látná, hogy elbőgöm magam. Érzem, hogy Lilla és Zsófi is átkarol, és próbálok annyira megnyugodni, hogy ne zokogjam élő adásban a kamera előtt.

A mentorok közül Szikora és Tóth Gabi állva tapsol, Tóth Gabi arcán néhány könnycseppet vélek felfedezni. Ez kicsit megmosolyogtat.

Az értékelést Geszti kezdi.

-     Lányok, szerintem azt már mindenki tudja, hogy milyen gyönyörűek és tehetségesek vagytok, viszont ezzel a dallal tényleg bebizonyítottátok nem csak nekem, de mindenkinek, hogy igen is, jól döntöttünk, amikor összeraktunk titeket. Egyszerű volt, de olyan érzelmeket raktatok bele, hogy felállt tőle a karomon a szőr. Robi, nézd csak meg! – nyújtja karját mentorunk felé, mire mindenki felnevet.

-   Noémi, tudom, hogy nehéz hét volt ez neked, de olyan gyönyörűen énekeltél, és nem csak te, mindannyian, hogy nem értem, hogy küldhet akárki is nektek utálatot! – veszi át a szót Tóth Gabi. - Ti vagytok az egyik legszerethetőbb versenyzők ebben a mezőnyben, és alapból sem szeretem, ha az ember oktalanul gyűlölködik, de pláne, ha ilyen kedves, őszinte és tehetséges lányokat bántanak. Ahogy a Péter mondta, egyszerű volt, de olyan érzelmeket közöltetek, hogy még én is elsírtam magam.

-          Azért azt tegyük hozzá – nevet fel Alföldi. – hogy a Gabit nem nehéz megríkatni. Ettől eltekintve viszont tényleg jó volt a produkció. Szépen énekeltek, de azt hiszem, ezt már megszoktuk önöktől. – mosolyog.

-       Music Generation, ti már egy kész világszám vagytok! – mosolyog mentorunk. – Nem sokan tudnak ilyen szépen énekelni, mint ti, és még kevesebben tudnak összedolgozni, de ti nem hogy csak össze tudtok, de össze is akartok, és ezért vagytok ti ilyen sikeresek!

-       A hét a ragyogás, csillogás és a szépség jegyében telt itt, az X-Faktorban, - lép mellénk Lilu - és ehhez hűen a Music Generation Christina Aguilera Beautiful című dalát adta elő, és, ha jól látom, ketten is elpityeredtetek. – mikor a lányokra nézek, csak ugyan látom, hogy Lilla szemei is csillog a könnyektől. – Ennyire megindított titeket az, hogy erről énekeltetek? – mentálisan megkérem Zsófit, hogy ő magyarázkodjon. Szerencsére, meghallja.

-       A sok jó kritika mellett elég rosszakat is kapunk, és az ilyeneket az ember hamarabb megjegyzi, mint a dicsérő szavakat, és néha tényleg rosszul esik, hogy konkrétabb ok nélkül utálnak minket az emberek. Ez igazából Lillát és Noémit érinti jobban, mert ők az érzékenyebbek. – mosolyog Zsófi, miközben nekidőlök a vállának.

Lesétálunk a színpadról, és én az első kezem ügyébe akadó embert – jelen esetben az éppen itt lévő Anikót – szorosan megölelem. Folyamatosan azt szajkózza, hogy ügyesek voltunk.

Utánunk Krasznai Tünde jön.

Szabó Ádám a When I Was Your Man-t énekli, ő maga zongorázik, és persze előtte bele kellett szőni, hogy újra összejön a barátnőjével, aki nem mellesleg az X-Faktor táncosa. Hmmm, bűzlik.

Miután mindenki lemegy, még fellép a Roy & Ádám, majd megyünk After X-ezni.

Mikor mi kerülünk sorra, szinte csak engem kérdeznek, ami baromira idegesít, és próbálom a lányoknak

adni a szót.

Olivér vágja a pofákat a kamerába, amiért egyszer csak hangosan elnevetem magam, és mindenki néz rám, hogy mi bajom van, én meg csak zavarban rázom a fejem.

Miután hazatérünk, hulla fáradtan rogyok le az ágyamra, szinte már alva, mikor megcsörren a telefonom. Oli hív. Gondolkozok rajta, hogy felvegyem-e (ezen is csak azért, hogy ilyen elmeállapotban mennyire leszek értelmes), de végül ujjam átsiklik a fogadó gomb felett, és a fülemhez emelem a készüléket.

-          Mondjad, Oli. – ásítom bele.

-          Nagyon álmos vagy?

-          Attól függ. – válaszolom, miközben megdörzsölöm a szemem. – Mi a baj?

-          Beszélni szeretnék veled. Átjössz? A fiúk már alszanak. – de jó nekik! gondolom.

-          Persze, megyek. – sóhajtom, majd leteszem a telefont, felveszem a cipőmet, és átbattyogok.

Csak kétszer megyek neki a falnak útközben, és egyszer majdnem átesek a korláton, de végül odaérek. Mielőtt még kopoghatnék, Olivér már nyitja is az ajtót, és előbb nyugtázza, hogy nem alva járok, majd leszid, hogy miért nem vettem fel kabátot, végül pedig behúz a lakásba. Leülünk a kanapéra, közben pedig félálomban mosolyogva nézek körül. Mindenhol ajándékok a rajongóktól. Aranyos. Nekünk nincs ennyi.

-     Miről szeretnél beszélni? – kérdezem végül, mert úgy érzem, ha csöndben maradok, hót ziher, hogy elalszom.

-          Szakítottam Ágival. – erre felkapom a fejem, és hirtelen minden álmosság kimegy a szememből. Na, jó, talán mégsem, de az alvás kevésbé fontosnak tűnik most, hogy az egyik barátom összetört szívével kell foglalkoznom.

Azonnal közelebb húzódom hozzá, és szó nélkül megölelem. Nem sír, de érzem, hogy sokat jelent neki ez a kis gesztus is, és vagy percekig csak öleljük egymást. Végül ő bontakozik ki az ölelésből, és sóhajtva maga elé mered. Gondolom, nehéz ez most neki.

-      És mikor? Mármint, már régebben, csak most lett végleges, vagy pont mielőtt felhívtál? – kérdezem, mert tudom, ilyenkor a legjobb kibeszélni.

-     Már pár hete beszélünk róla, de azt hiszem, ma mondtuk ki végleg. Pontosabban délután. Csak eddig nem akartam szólni, mert nektek is fontos volt a műsor, meg nekünk is arra kellett koncentrálni, és tudom, hogy most meg majd elalszol, - csak megrázom a fejem; az alvás izgat most a legkevésbé - de úgy gondoltam, rád számíthatok, hisz te is nemrég mentél keresztül ezen, és tudod, milyen rossz.

-          Hé, te vagy az a kivételes ember, aki felébreszthet hajnalok hajnalán, ha valami baja van. – lököm meg a vállammal az övét. – te, meg Kriszta, mert ha neki ellent mondok, kibelez. – erre felnevet, és megölel.

-          Köszi, hogy beszélhettem veled.

-   Ugyan, semmi, te is itt voltál nekem a héten. – mosolygok, miközben felállok, készen arra, hogy befeküdjek a puha ágyikómba.

-    Visszakísérlek. – mondja Oli. – Van egy olyan érzésem, hogy idefele is nekimentél a falnak. – mosolyodik el.

-          Honnan veszed? – ásítom, majd stílusosan nekimegyek az ajtófélfának.

-          Nem is tudom. – nevet, majd kinyitja az ajtót, és elkísér a lakásunkig.

Egyszer ismét ki akarok esni a korláton, de szerencsére Olivér megfog, mielőtt több emeletet zuhannék. Én csak hálásan mosolygok rá. Most visszafelé megérzem a hideget. Libabőrözni kezdek, és automatikusan simogatni kezdem a karjaimat. Olivér észreveszi, és magához húz, miközben ő is dörzsölni kezdi a karjaimat.

-          Ha megfázol, Robi megöl. – suttogja.

-          Nem csak ő, de én is, meg Kriszta is… - motyogom.

Bár kb. 20 m a távolság a két ajtó között, én mégis az utolsó két lépésnél képes vagyok majd orra bukni, és a napot ismét Olivér menti meg. Kinyitom az ajtót, majd elbúcsúzok a fiútól, és próbálok erőt venni magamon, hogy eljussak az ágyamig. Sikerül. 

11. When We Stand Together

Sziasztok!:)

Ez a rész egy kicsit rövidebb lett, bocsi. 

Véleményeket még mindig szívesen várok!:D 

Áginak nagyon köszönöm a fejlécet!:) 

Noémi xx

Reggel beszélgetésre kelek. A mellettem lévő ágyra pislogok, üres. Lilla ezek szerint már felébredt.

A szemeim rettenetesen fájnak. Valószínűleg a sírástól.

Máskor, rögtön miután felébredek, farkas éhes vagyok, és rohanok bevágni a reggelimet, de most még egy pohár vízhez sincs gyomrom. Csak feküdni akarok az ágyban, azt várva, hogy a lepedők elnyeljenek magukba. Sajnos, ez nem történik meg.

Fülelni kezdek, próbálom kivenni a hangokat. Az egyik biztosan Zsófi. A lányok hangját két kilométerről is felismerem. A másik egy mélyebb hang, egy fiúé. Őt sajnos nem ismerem fel elsőre, csak amikor egy picit hangosabban reagál Zsófi egyik szavára. Ya Ou. Később pedig felismerem Szikit is.

Jelen pillanatban nem nagyon érdekel, hogy mit keres nálunk a reggeli órákban a ByTheWay két tagja, próbálok visszamenekülni az álomvilágba, ahol minden tökéletes, és ahol semmi sem lehetetlen, de rájövök, hogy ez már úgysem fog menni.

Ennek ellenére úgy döntök, ágyban maradok. Nem érdekel az X-Faktor, nem érdekel a próba, nem érdekel semmi, csak üresen akarok bámulni a semmibe. Annak ellenére, hogy pontosan tudom, hogy nélkülem nem próbálnak, és ezért mindenki napját megkeserítem. Legalább ennyi hadd adassék meg a csúnya, hájas, senkinek sem kellő Noéminek! Ja, a kurva jelzőt kifelejtettem.

-          A cikket látta már? – hallom meg hirtelen Kriszta hangját.

-          Milyen cikket?

-          Hát, öhm… a pasija szakított vele. Nekünk még nem mondta el, de valahogy az internet már tudja. – magyaráz Kriszta.

Én nem mondtam el senkinek. Csakis ő mondhatta el. Remek.

-          Mikori a cikk? – kérdezi Ya Ou.

-          Tegnap este nyolckor került fel. – válaszol Kriszta, miközben hallom, hogy kattintgat.

Várjunk. Nyolckor kezdődött a műsor. Jóval utána hívott fel.

Vagyis már jóval azelőtt tudta mindenki, hogy szakított velem, minthogy én megtudtam volna!

Hangosan sírni kezdek, nem érdekel, hogy az ajtón áthallatszik. Nem hiszem el, hogy Gábor ilyen szemét tud lenni. Fogadjunk, hogy eladta a hírt, és ráadásul most már őt is mindenki ismeri. És milyen elég helyes, a népek imádni fogják. Nekem köszönhetően ő is ismert lett.

Szörnyen fáj a tette, miközben még mindig fülemben csengenek az ő és az utálkozók szavai.

Miközben az arcomat egy párnába próbálom rejteni, hallom, ahogy kinyílik az ajtó. Csöppet sem érdekel, könnyeim hullanak tovább. Besüpped mellettem az ágy, és valaki a hátamat kezdi simogatni. De nem a lányok egyike.

Az orromat szívva felnézek az illetőre.

-          Minden meg fog oldódni. – mondja, mire én zokogva a karjaiba borulok.

Elmondom neki, hogy nem csak az bánt, hogy Gábor egy ilyen tetű, hanem, hogy az emberek sem szeretnek, és hogy csúnya vagyok, fölösleges, és az lenne a legjobb, ha nem is élnék.

-          Ilyenre ne is gondolj! Csak féltékenyek. Egy gyönyörű és tehetséges lány vagy, aki éppen valóra váltja az álmait, és a sok savanyú ember csak irigykedik rád, hogy neked sikerül.

Végül csak sikerül engem is elrángatni próbára, és egészen megemberelem magam. Ha úgy érzem, hogy sírnom kell, akkor elnézést kérek, és elrohanok a WC-be. Ez csak háromszor történik meg.

Amúgy egész jól bírom a napot. Péterffy Lili és Dóra próbálnak felvidítani, persze, csak diszkréten, például próbálnak minden vicces dologba belevonni. Nagyon kedves tőlük, és igazán értékelem, de én jelenleg a napot akarom túlélni, lehetőleg kiesés nélkül.

Szerencsére a sminkszobában is megkímélnek, valamint ismét nem kell magas sarkút vennem.

A Nickelback When We Stand Together című dalát adjuk elő közösen. Ál-mosoly a kameráknak: fel.

Gyorsan szalad az egy óra, Vastag Csaba is fellép. Nekem annyira nem tetszik.

Végül Lilu kihív minket.

Alföldi Róbert és a lányok: Batánovics Lili és Péterffy Lili.

Tóth Gabi és a fiúk: Csordás Ákos és Szabó Ádám.

Szikora Róbert és a csapatok: a ByTheWay és a Music Generation.

Geszti Péter és a 25 év felettiek: Danics Dóra és Krasznai Tünde.

Elindul az egy perc. Kétségbeesetten szorongatom Lillát és Zsófit.

Végül megvannak az eredmények.

-          Az első biztos továbbjutó… a ByTheWay! – kiáltja Lilu, mire egy kicsi szinten megkönnyebbülök. Megérdemlik, nem eshetnek ki még egyszer.

Továbbjut még Csordás Ákos, Danics Dóra és Péterffy Lili. Végül mi is. Mikor Lilu kimondja a nevünket, Lillával egy hatalmasat sikítunk. Úgy fest, az idegességet manapság így vezetjük le, és legyen elég annyi, hogy jó nagyot sikoltottam.

Letopogunk a színpadról, majd a már továbbjutók karjaiba ugrunk. Közben csak reménykedni tudok, hogy Tünde párbajozik valakivel.

Végül Tünde jut tovább, Batánovics Lili és Ádám párbajozik.

Lili kezd az I Will Always Love Youval. Nagyon jól énekli. Mikor lejön a színpadról addig, amíg Ádám énekel, jól megölelgetjük.

Ádám sem rossz, de szerintem ő már épp elég befutott ahhoz, hogy elég legyen neki eddig a verseny. Egy Take That dalt énekel.

Alföldi kivételével mindenki Lilit küldi haza, így ő esik ki.

Heten maradtunk. 

10. Don't Stop The Music

Sziasztok!:D

Boldog új évet kívánok minden egyes kedves olvasómnak! <3 Úgy gondoltam, 2014 (de fura leírni:D) alkalmából is hozok nektek egy részt, szerintem ez eddig a legtartalmasabb.:D Véleményeket még mindig szívesen várok!:D 

Noémi xx

Don't Stop The Music
If I Ain't Got You/Empire State Of Mind

A hétfőt a fiúknak szenteljük. Eléggé le vannak törve. Próbáljuk őket vigasztalni, de nem megy könnyen, hiszen mi is elég szomorúak vagyunk.

Kedden kijön egy hír, hogy Olivérrel együtt voltunk vasárnap. Szerencsére nem vesszük magunkra.

Próbálni kezdünk, méghozzá egy Rihanna számot, mivel dívák és szívtiprók dalát kell előadni. Próbálunk mindent beleadni, és nem hagyni, hogy a fiúk kiesése beárnyékolja a teljesítményünket, sőt, arra kell, hogy ösztönözzön ez minket, hogy még jobban teljesítsünk!

Most még többet kell majd táncolnunk, hisz ez a dal a táncolásról és a bulizásról szól.

Ráadásul ezen a héten egy duettet is elő kell adnunk. Mégpedig Tüncikével. Hát mit ne mondjak, repestem a boldogságtól. Szörnyű nehéz vele dolgozni, mivel nem hajlandó a mi tanácsainkat meghallgatni, valamint a kiejtése is szörnyű, Geszti meg persze nem szól rá.

-          Tünde, kérlek, az nem „jeeeeüüüüjeee”, hanem inkább „jeeeeeeiijee”. – próbálja magyarázni neki Zsófi, de Tünde azzal védekezik, hogy ő ezt világéletébe így énekelte, és nem tudja máshogy.

-          Márpedig én meg világéletemben úgy énekeltem, hogy „jeeeeeeeeiijeeee”, és én sem tudom máshogy. – dühödök fel. - És a lányok is így éneklik. Ne négyen alkalmazkodjunk az egyhez, légy szíves!

-          Már bocs, de nem egy tizenhét éves kislány fogja megmondani, hogy énekeljek.

Már rákészülök, hogy egy gyönyörű szitokáradattal leüvöltöm a fejét, de Kriszta ezt valószínűleg megérzi, mert a vállamra teszi a kezét, és megrázza a fejét, mintha azt mondaná: „Nem éri meg.”. Mérgesen fújtatok egyet, majd folytatjuk a próbát.

Pénteken összehívnak mindenkit. Márk lép elénk, sarkában kamerák, és egy másodpercig sem kertel.

-          Srácok, azért hívtam ide mindenkit, hogy megosszam veletek a döntésemet. – értetlenül pislogunk rá. – Úgy döntöttem, hogy abbahagyom a versenyt, úgy éreztem, nem bírom már ezt. – magyarázza. Mindenki értetlenül néz össze. Ilyet lehet? – És helyettem a ByTheWay folytatja a versenyt. – felcsillannak a szemeim. A fiúk visszajöhetnek?

Mindenki odamegy Márkhoz, és szorosan megöleljük. Elfogadjuk a döntését, bár nem feltétlenül értünk vele egyet.

Azt viszont nem értjük, hogy fognak a fiúk egy nap alatt felkészülni, meg szegény Lili, akivel duettezett volna Márk.

Szombat reggel arra kelek, hogy valaki rám ugrik. Fájdalmasan felnyögök, majd, mivel a hasamon fekszem, próbálok kiszabadulni az illető alól, vagy legalább megtudni, ki a támadóm.

-          Jó reggelt, söpredék! – köszönt Olivér nevetve. Most kezdem érezni, hogy milyen nehéz. A hólyagom összenyomódott.

-          Olivér, ha nem szállsz le rólam, összepisillek. – figyelmeztetem, mire felnevet, de leszáll rólam. – Mire ez a nagy öröm? – támaszkodok fel az ágyban, miközben a képembe hulló hajat próbálom arrébb hessegetni, sikertelenül.

-          Visszatérünk az X-Faktorba. – mosolyog a fiú, és édes kis vámpírfogai kikandikálnak a szája szélén.

-          Tell me something I don’t know. – motyogom, majd nehézkesen felkelek, és kibattyogok a fürdőszobába. Olivér végig követ. – Bemehetnék egyedül? – pislogok rá álmosan, mire észbe kap, és zavartan mosolyogva elsétál a másik irányba.

Mikor a tükörbe nézek, szörnyülködve veszem észre hajam állapotát. Mint egy madárfészek. Remek.

Miután kilépek a fürdőszobából, Olivért már sehol se látom, s miután Zsófi is biztosít róla, hogy a szőke fiú nincs a lakásban, bevonulok a szobába átöltözni. Csak tudnám, miért kellett rám ugorva közölnie a – számomra már – nyilvánvalót?

Délután a sminkszobában ülök, és épp a hajam csodálom. Zita a hajam egy részét apró fonatokban hátrafogja, majd a „maradék” hajammal lófarokba köti. A fejem tetején a hajat csak simán hátraköti. Így egy menő bulis hajat kapok.

A szemeim ismét nehezek a sok csillámtól és festéktől, de valahogy kezdem megszokni

Neon színű és szürkés-fémes hatású ruhákat kapunk. A hatás elég „bulis”.

Péterffy Lili kezd egy elég kihívó ruhában, és a Burlesque-ről énekel. Mondjuk, el tart egy darabig, míg rájövök. Amúgy nem rossz, jól áll Lilinek.

Szegény Ádámnak nem áll jól ez a dal, erőlködik vele. A „szárnyak” meg konkrétan röhejesek.

Csordás Ákos – annak ellenére, amiről énekel – nagyon édes a kis sityakjában. Az jut róla eszembe, hogy jóféle parasztembör.

Mikor Batánovics Lili következne, csörögni kezd a mobilom. Gábor, a barátom hív. Boldogan kapom fel a telefonomat, és beleszólok. A mai nap úgy tűnik, egy jó nap. Nem izgulok annyira, a fiúk is visszatértek a versenybe (habár Márk kilépett), és amúgy is jó kedvem van.

Gábor jókedvűen köszön, megkérdezi, hogy vagyok, sok sikert kíván, majd, mikor épp mondanám, hogy mennem kell, mert bármikor jöhetünk, vészjósló hangon megszólal.

-          Én ezt nem bírom tovább.

-          Mit? – kérdezem aggódva, bár még mindig mosolygok.

-          Ezt az egészet. Hogy mindig összehoznak téged valakivel, hogy élőben már nem is látlak, csak a TV-ben meg az újságokban, hogy már nem tudom, mit higgyek.

-          Gabi, ez az egész… - kezdem, de félbeszakít.

-          Ez az egész fárasztó, és szerintem mindkettőnknek az lenne a legjobb, ha most szakítanánk. – darálja le érzelemmentesen.

-          Mi…? – suttogom, miközben valaki más jelenlétét is érzem. Megfordulok, és Olivért látom magam mögött. Valószínűleg utánam küldték, hogy visszamenjek.

-          Sajnálom, de így lesz a legjobb. – mondja, majd nemes egyszerűséggel kinyomja a telefont. Sokkolva bámulom Olivért, aki nem ért semmit.

-          Minden rendben? – lép közelebb, mire csak bizonytalanul bólintok egyet, miközben próbálok helyrerázódni. Gábor szakított velem. – A többiek már keresnek, mindjárt ti jöttök. – informál, miközben elindulunk. – Biztos minden rendben?

-          Persze. – mondom, de hangom olyan vékony, mint egy egér cincogása. Nagyon nem jó.

Igyekszem addig nem összetörni, amíg tart a műsor. Már így is érzem, hogy lassan pánikrohamom lesz. Hová lett a jókedv? Ja, persze, Gábor fogta, és elvitte magával…

Batánovics Lili után jövünk mi. Annyi tuti, hogy ha összeesni a bőgéstől nem is fogok, mosolyogni se.

Kimegyünk a színpadra, Zsófi kezd. Látom, ahogy az egyik kamera engem vesz. Nehogy elkezdj bőgni! Nagy levegőt veszek, próbálom nyugtatni magam.

Igyekszem úgy tenni, mintha semmi baj nem lenne, de amikor egy pillanatra Alföldi szemébe nézek, érzem, hogy tudja, hogy valami nincs rendben velem, és ezt szóvá is fogja tenni.

Táncolunk. De mos nem érzem jól magam. Próbálok nem az elmúlt telefonbeszélgetésen kattogni, de ha olyan egyszerű lenne az!

A végére se bírok elmosolyodni. Átkarolom a lányokat, és fapofával a zsűrire bámulok.

-          Nekem… - kezdi Alföldi – Ez most nem tetszett annyira. – a közönség fújolni kezd, de még ez se mosolyogtat meg. – Azt éreztem, főleg Noéminél, hogy nem voltak teljesen itt. Nem tudom, ennek mi az oka, de ez a két és fél perc azért van, hogy teljesen itt legyünk, ide koncentráljunk, és a lehető legtöbbet nyújtsuk.

-          Egyet kell értenem a Robival. – veszi át a szót Geszti. – Hangilag jó volt ismét, de hiányzott belőle az a lelkesedés, mint a múlthéten. Kicsit elvesztetek. Ennek ellenére, mint már mondtam, hangilag nagyon jó volt.

-          Lányok, ti még nem vagytok zene téren annyira tapasztaltak, - szól Tóth Gabi – éppen ezért teljesen meg tudom érteni, hogyha veletek történik valami, akkor az hatással van a produkciótokra is. Tudom, hogy rossz volt látni a múlthéten, hogy a csapattársatok kiesett, és tudom, hogy ez az érzés akkor is nyomot hagy, ha már vissza is tértek a versenybe, de nem szabad, jó? Ilyenkor, ebbe a három percbe el kell felejteni a gondjaitokat, bármit, ami rossz irányban befolyásolhatja az előadást! – csak bólintunk.

-          Lányok, sajnos annyiban igazuk van a mentoroknak, hogy volt ez már jobb is, de én még mindig nagyon büszke vagyok rátok! Mert a fiúbandák az egy dolog. – legyint a kezével, mire a közönség nevetni kezd. – De nagyon kevés lánycsapat van, akiket igazán megszeret a közönség, és szerintem az, hogy ti még itt vagytok, azt jelenti, hogy a közönség szeret titeket, igaz? – fordul hátra, mire az emberek sikoltozni kezdenek.

-          Hát, lányok, úgy tűnik, ez a produkció most nem sikerült annyira jól. – lép mellénk Lilu. – Mit gondoltok, mi lehet az oka? – és már tartaná elém a mikrofont, mikor kérlelve rá majd a mellettem álló Zsófia nézek, és Zsófi már beszélni is kezd.

-          Én úgy érzem, hogy teljesen igaz, amit Gabi mondott, kicsit úgy telt a hetünk, hogy szomorúak voltunk a ByTheWay kiesése miatt, aztán most persze Márk döntése is kicsit megrázott minket.

-          Jól van, lányok, menjetek készülődni, hiszen még a Music Generation is visszatér egy duettszámmal.

Lerobogunk a színpadról, én pedig igyekszem a dalra gondolni, és nem… arra.

Fekete csőszárú farmerbe és fehér ingbe bújok, valamint fekete magassarkúba. A hajam, miután kibontja, Zita egy laza kontyba köti fel, amiből néhány tincsem kilóg.

Tünde produkciójáról lemaradunk (hála az égnek!), és a fiúk jönnek. A Locked Out Of Heavent éneklik, akusztikusan, és én rettentően élvezek minden egyes „uh”- t.

Ők megérdemlik, hogy itt lépjenek fel. Még sokáig.

A duettek következnek. Batánovics Lili és Ádám nyit. Nem is rossz!

Dóra és Ákos nagyon édesek, bár Ákos „Dóri is a tramp” megnyilvánulásán elmosolyodom.

Mi jövünk Tündével.

Geszti és Szikora együtt konferálnak fel minket.

Öt mikrofonállvány áll a színpadon. Tünde áll középen, mi kétoldalt. Ő kezd.

Két Alicia Keys dalból raktuk össze a duettet. Az elején még lassabb kicsit, majd, mikor senki sem számít rá, bevetjük a titkos fegyvert: kiderült ugyanis, hogy Zsófia kisasszony tud beatboxolni. Így hát el is kezd száj dobolni, miközben én bekiabálom, hogy „Generaion Remix!”, és a dal átvált a következő részre. Végül rá tudtuk venni Tündét, hogy úgy énekelje azt a bizonyos sort, ahogy kéne.

A végén állva tapsolnak az emberek.

-          Hölgyeim! – nevet Alföldi. – Én erre nem tudok más mondani, csak hogy nagyon jó volt. – mosolyog.

-          Hát lányok! Tünde! – nevet Gabi. - Nagyon nehéz jól elénekelni egy Alicia Keys dalt. Hát még kettőt! Nagyon tetszett ez a duett is!

-          Tünde, nagyon jól helytálltál a lányok között, bár tudom, hogy a próbán voltak nézeteltérések, de azok is csak abból adódtak, hogy segíteni szerettetek volna egymásnak. Nekem nagyon tetszett, olyan volt, mintha nem is egy duettet, hanem a Music Generationt nézném, aminek Tünde is a tagja! – mondja Geszti. Álmodban, Péter! – A lányok is nagyszerűek voltak, és most már a figyelem is megvolt.

-          Szerintem Tünde szólóban is nagyon jó. – küldi a burkolt célzást Szikora úr, mire én – az adás folyamán először – őszintén és jólesően felnevetek. A közönség is velem nevet. – A lányoknak viszont az az erőssége, hogy nem csak külön, de együtt is nagyszerűek, és rendkívül munkamegosztóak. A harmóniákat gyönyörűen kidolgozzák… – kezd mutogatni, de a mellénk lépő Ben leállítja.

-          Mielőtt még Szikora Robi nagyon belemélyedne, én most megszakítanám. – nevet. – Hát lányok, Tünde, milyen volt a produkció, hogy éreztétek magatokat?

-          Én nagyon jól éreztem magam – válaszol azonnal Tünde -, öröm volt a lányokkal dolgozni, nagyon tehetségesek. – rizsa, rizsa, rizsa. Ilyenkor persze nagyon tehetségesek vagyunk, meg öröm velünk dolgozni.

-          Lányok?

-          Ahogy Geszti Péter említette, voltak kisebb nézeteltérések, de szerintem a végére összeállt a produkció. – mondja Zsófi. Ő sem szívleli Tündét, főleg, mióta parádézott a próbákon, de ő próbál jó fej lenni.

Utánunk a fiúk és Péterffy Lili jönnek. Annak ellenére, hogy volt kb. 1 napjuk felkészülni, nagyon jók. És ráadásul, Lili és a fiúk jól is mutatnak egymás mellett. Képzelem, mi meg Tünde hogy néztünk ki.

Az este véget ér. Sajnos eszembe jut a telefonhívás is, és minél gyorsabban szeretnék haza jutni, hogy egyedül lehessek kicsit.

Tartom magam, és már a kocsik felé sétálunk a fiúkkal és a két Lilivel, mikor valaki – a semmiből – elordítja magát:

-          Büdös kurva, szállj le Olivérről, de nagyon gyorsan! Hájas ribi!

Az előttem sétáló fiú elszörnyedt arccal a hang irányába néz. Tudom. Tudom, hogy az ismeretlen valaki rám gondolt, véletlenül sem Lilire. A cikk miatt. Hogy együtt ettünk Olivérrel.

A szőke fiú rám néz, én meg csak megrázom a fejem. Egy hang se tudna kijönni a torkomon.

Mikor hazaérünk, a lányok mosolyogva csevegnek, és pedig kijelentem, hogy megfürdök. Bezárkózom a fürdőszobába, és végre – az egész este benntartott – könnyeim utat találnak maguknak.