Epilógus

Sziasztok!

Elérkeztünk a végéhez. Köszönöm, hogy olvastátok, értékeltétek a blogomat, hogy itt voltatok. :) Az ígért meglepetés készül, bár most elárulom, konkrétan nem egy lesz, de mindegy is, majd kiderül minden, (és nem kell siettetni kommentekben sem, nem lesz előbb kész).:D Aki esetleg nem tette volna még meg, attól szívesen várok egy bővebb véleményt. És akkor, jó olvasást...

Noémi xx

Always Be Together

Másnap reggel hatkor kelünk, hogy odaérjünk a rádióműsorba. Persze, nehogy már aludhassunk is egy kicsit. Oké, kicsit elhúzódott az afterparty, de akkor is.

Miután kisikongattuk magunkat, és az összes konfetti is lehullott, elénekeltük még egyszer a győztes dalt, ami immáron a miénk. Szép dal, bár nem érzem magunkénak, ez van. De mégis, megnyertük az X-Faktort, az első csapat, az első nők (lányok). Pár hónapja erről csak álmodni mertem volna.

A dal közepénél egyszer csak éreztem, hogy valaki hátulról nekem szalad, aztán őt követik még egy páran. Letojva az éneklést, őrülten vigyorogva fordultam a többiek felé, és aki épp előttem volt, megöleltem. Ani, Lili, Miki, Sziki, Boti, Márk, másik Lili, Benny, Ya Ou, Dani, mind-mind odajöttek megölelni. Aztán egyszer csak egy óriás lépett elém, felkapott és megpörgetett. Boldogan nevettem Olivér hajába, aki addig pörgetett, míg mindketten el nem szédültünk. Arcán őszinte mosoly virított, amitől csak még boldogabb lettem.

Miután véget ért a műsor, elindultunk az afterparty-ra. És igen. Életemben először egy kicsit jobban berúgtam a kelleténél. Nem tehettem róla, folyamatosan hozták nekem a pezsgőket, főleg Olivér (tuti le akart itatni), és úgy voltam vele, hogy ünnepelünk, akkor csináljuk rendesen.

De „szerencsére” volt, aki még nálam is jobban szétcsapta magát. Sziki például annyit ivott, hogy bealudt az egyik sarokban, onnantól kezdve nem is láttuk. De persze Ya Ou-t, Olivért meg Mikit sem kellett félteni. Meg úgy igazából senkit. Csak Geszti hisztizett Dóra anyjával egy másik sarokban.

Megnyugszom, hogy emlékszem mindenre. Olyan hajnali fél háromkor elindultunk haza, a kocsiban még nevetgéltünk, majd mindenki bevonult a helyére. Arra is emlékszem, hogy búcsúzóul Olivér adott egy puszit. A számra. De tényleg csak egy puszi volt, egy pillanat, annyi, hogy az alatt az idő alatt ki se tudod mondani, hogy „ÚRISTENNYERTÜNK”.

A Class FM-be menet majd elalszok, de próbálom magam valahogy felüdíteni. Testpermet, hideg víz, stb. Mikor odaérünk, látom, hogy Sziki sehol, Dóra haja elég érdekes pozíciót vett fel, és mindenki más is olyan nyomott, mint én. Aztán sírógörcsöt kapok, hogy még mindig sötét van.

Az interjút viszonylag hamar lenyomjuk, elkészül egy kép, majd mehetünk haza.

-          Na, és most hova? – kérdezi Ya Ou kint a kocsik előtt.

-          Haza. – nyögjük egyszerre Bennyvel, aki a műsor alatt párszor bealudt. Láttam, le sem tagadhatja!

-       Ugyan már, ha már ilyen hamar felkeltünk – kezdi Olivér, mire Bencúrral gonoszan meredünk rá -, akkor el is mehetnénk valahová.

-          Nekem sajnos mennem kell. – szólal meg Dóra, majd egy intés után el is tűnik. Heten maradunk.

Végül rávesszük magunkat, és elmegyünk egy cukrászdába. Egy hatalmas ablak melletti asztalhoz ülünk, és úgy döntünk, a mai nap nem a fogyókúráé. Legalábbis, Bencén kívül mindenki. Ő csak vizet kér, mire én ellenzően pislogok rá. Úgyis mindjárt karácsony, most ez a pár előre felszedett gramm mi? Különben is, ünnepelünk!

-     És mihez kezdenek most a nagy nyertesek? – kérdezi Ya Ou vigyorogva, majd bekap egy zserbódarabot.

-       Hát – kezdi Zsófi -, még nem tudunk semmit pontosan. Tegnap este valami olyat makogtak, hogy nem tom hány hónapon belül el kell készítenünk egy albumot. Meg, hogy majd megyünk haknizni. Sőt, már van is koncertünk a hétvégére. Itt lesz Pesten. – hadonászik a villájával.

-       Nekünk is van hétvégére programunk. Két koncert, egy éjszaka. – mosolyodik el Olivér tele szájjal. – Szeged és Pest.

-         Na, ne már! – nevetek fel. – Felléptek Szegeden? Ennyi erővel be is köszönhetnétek hozzánk, nem nagy kerülő. De megnéznélek titeket! – sóhajtom, majd én is bekapok egy darab sütit. Sacher-torta, hmm.

-         Jön velünk a Fókusz, vissza tudod majd nézni. – nyammogja Olivér.

-   Ja, velünk is jön. Felvesz mindent. Majd elkérjük a felvételeket, én tuti vissza akarom nézni, mit szerencsétlenkedünk össze! – nevet Kriszta.

Az édességek után visszamegyünk a Corvinra. Még a héten ki kell költöznünk. Úgy döntöttünk, mind felköltözünk Pestre, egyelőre úgy, hogy Lilla és én egy lakásba, Zsófi felköltözik a barátjához, Kriszta pedig az egyik nővéréhez. De biztos, hogy szomorú lesz a költözés, hiszen hónapokig itt éltünk, együtt nem csak egymással, hanem a többiekkel is, és most vége.

A lakásunk ajtaja előtt elbúcsúztunk a fiúktól egy időre. Olivér alig akar elengedni, majd belepuszil a hajamba.

Bent elkezdünk pakolni, mikor is kezembe kerül egy kép, amit azóta kinyomtattam és bekereteztettem. Mi vagyunk rajta, az első nap, Lillánál. Aznap ismertük meg egymást, aznap fonódott össze a sorsunk. Egyáltalán nem ismertük egymást, de tudtuk, hogy össze kell fognunk. És ezt is tettük. És most megnyertük a műsort. Rengetegen ismernek bennünket, és azt tehetjük, amit a legjobban szeretünk: énekelhetünk, együtt. 

VÉGE