1. Safe And Sound

Sziasztok!:) Az első rész, íme, itt van. :) A tábor. Remélem tetszeni fog, véleményeket szívesen várok. :)

Noémi xx

Safe And Sound

A hat csapat megérkezik Szikora Róbert „villájába”, bár szerintem ezt csak bérelték. Nem úgy néz ki, mintha Szikora úr itt lakna.

Nagy Feró lesz a segédje. Na, erre kíváncsi vagyok.

Bevezetnek minket egy szobába, ahol három kanapé és pár szék van. Mindannyian leülünk, majd szólítják is az első csapatot.

Csak bólogat mindenki. Nagyon jók. Szinte biztos továbbjutók.

Így megy ez még kétszer, amíg mi jövünk. A Music Generation névre mindenki felnéz, mivel nekik új ez a név, miközben mind a négyen kimegyünk. A kis teraszra megyünk, ahol már egy gitáros ül, akivel előtte volt időnk gyakorolni. Mind a négyen kapunk egy-egy mikrofont. Szikora és Feró egy asztalnál ül, isznak valamit. Persze, miért is kéne józanul értékelni?!

-       Sziasztok! – köszön Szikora. – Sok sikert!

Csak bólintunk, majd Zsófi elkezdi a dalt.

Én egész jónak érzem, sőt, még élvezem is.

You and I’ll be safe and sound…

A végén Szikora Róbert elmosolyodik.

Ben beszélgetünk velünk egy percet utána. A ruhája röhejes, de ez van. Amúgy kedves srác, csak csaj ügyileg nincs jó ízlése.

Visszamegyünk a szobába.

A többi csapat összenéz, mikor bemegyünk. Némelyek mosolyognak. Leülök a szőke fiú mellé, aki a tábor végén megölelgetett. Elég helyes, sőt, és most van időm arra is, hogy gondolkozzak azon, honnan ismerős.

Beszélgetünk egy kicsit, bemutatkozik – Olivér a neve (bár ez a név nem idéz túl kellemes emlékeket osztálytársamat nézve, de sebaj) -, elmeséli, hogy már harmadszorra próbálkozik az X-Faktorban, és már tavaly is eljutott idáig a bandájával. Én meg közben csak mosolygok és bólogatok, és közben a kis villanykörte égni kezd a fejemben. Hát persze, a ByTheWay, még szurkoltam is nekik tavaly!

Ők jönnek. Fantasztikusak. Komolyan mondom, még így, 20 méterre tőlük is stúdiófelvétel szaga van. A mi kis másfél hét alatt összegyakorolt dalocskánk (ahogy Kriszta nevezi: nóta) nem nagy valami az ő produkciójukhoz képest. Oké, biztos továbbjutók. Ők is…

Mindenki lement. Minden csapat kap egy szobát. A miénkben két franciaágy van. Én végül Lillával alszom egy ágyban.

Mondjuk az alvás erős kifejezés. Inkább forgolódom, amivel Krisztát az őrületbe kergetem, de nem vagyok egyedül. Mindannyian hánykolódunk az ágyban, nem találjuk a helyünket. Idegesek vagyunk a holnapi nap miatt. Szikora és Feró épp azon gondolkozik, hogy kiessünk-e vagy sem. Holnap kiderül, hogyan döntöttek.

Milyen idegőrlő a várakozás!

Reggel kómásan kelek fel, Lilla egy zombi agyi szintjén van, Zsófi legurul az ágyról, Kriszta pedig próbál nyugodt maradni és összeszedni minket. Kevés sikerrel.

Úgy döntök, nem problémázok a sminkemmel. Vékony alapozó réteg és egy kis labello, oszt cső.

A már ismert helyiségbe vezetnek minket. Nem úgy tűnik, hogy bármelyik csapat is sokat aludt volna. Nekem személy szerint gyomorgörcsöm van.

Aki továbbjut, az egy másik szobában fog várni, aki nem, arról leszerelik a cuccokat és viszont látásra!

Már öten kimentek a helyiségből, mi vagyunk az utolsók. Remegek.

Mi jövünk.

Lilla megfogja a karomat, és érzem, hogy reszket, mint a nyárfalevél. Zsófi bátorítóan ránk mosolyog, miközben Kriszta előre tör.

Egy kis árnyékos helyen vár minket Szikora úr. Szokásosan mosolyog.

Leülünk a kis padra mellé. Lilla topog. Zsófi az ajkát rágja. Kriszta a haját birizgálja. Én a körmömet piszkálom a számmal – ne rágd le!

-     Lányok! – szólal meg végül Szikora. – Nekem a tegnapi produkciótok nagyon tetszett. Fiatalos volt, élettel teli, és gyönyörű. – kíváncsi vagyok, ezt mondja-e mindenkinek. – Megvan bennetek a lehetőség. De nagyon zsengék vagytok még. Nem tudom, elbírnátok-e ezt a versenyt. – elképzelem, ahogy éppen egy másik versenyzővel vágnak össze minket. Egyikünk továbbjut, a másik nem. A kérdés csak az, hogy melyikünk lesz szerencsés. – Bizonytalanok vagytok még, ami érthető, hiszen a táborban kerültetek össze, nem volt még annyi időtök kiismerni egymást, mint a többi csapatnak. De lehet, hogy ez hátrány ebben a versenyben. – nyögd már ki, mit akarsz! – Viszont ezen még lehet dolgozni. És fogtok is. – de otthon, egyedül, nélkülem. – Mert jöttök velem az élő showba! – mosolyodik el. MI?!

-       Úr Isten! – sikolt fel Lilla, és egy szempillantás alatt Róbert nyakába ugrik. Követjük a példáját. Hallom, ahogy Kriszta azt suttogja: „Szent szar!”.

Ben vár minket kicsit arrébb. Mosolyából ítélve vagy megsúgták neki, ki jutott tovább, vagy hallotta Lillát sikítozni. Vagy mindkettő, az egyik nem zárja ki a másikat.

-    Hallom, nagy az öröm. – csak bólogatunk. Mert, basszus, bejutottunk az élő műsorokba! – Látom, eléggé sokkolva vagytok most, de azért próbálkozok, milyen érzés az, hogy tulajdonképpen a táborban kerültetek össze, alig pár hete ismeritek egymást, és máris, Szikora Robi szerint olyan produkciót nyújtottatok, hogy helyetek van az élő adásokban?

-     Nagyon jó! – nevetek, miközben megölelem a mellettem „álló” (inkább ugráló) Lillát.

-  Jól van, lányok, gratulálok, és találkozunk az első élő showban! – mondja Ben, majd utunkra enged bennünket.

Mikor kiérünk a kamerák kereszttüzéből, elkezdünk mind a négyen ugrálni, akár érett viselkedés, akár nem. Boldogok vagyunk, mert végül is valóra vált mind a négyünk álma – egy kis csavarral.

Ahhoz a szobához vezetnek minket, ahol a másik két csapat vár. A sokk-hatást és a boldogságot egy pillanatra legyűri a kíváncsiság, hogy vajon ki jutott rajtunk kívül tovább. Egy üvegajtóhoz érünk, pontosan ahhoz, ahová elkalauzoltak minket. Előttünk a kamera. Komolyan mondom, ezt az integető pasit leütöm egyszer. Minek menjek közelebb?!

Kriszta kinyitja az ajtót, és belépünk. Azonnal megrohamoz minket a két csapat: a ByTheWay és az MDC. Engem Olivér ölel meg először, mivel a csapatból csak engem ismer már (értsd: eddig még csak velem beszélt pár szót).

Nemsokára megérkezik Szikora úr is. Azt mondja, 2013 a csapatok éve, és hogy idén mi vagyunk a legerősebbek. Amen!

Pár nap, és beköltözünk a Corvinra.